Kulturális folyóirat és portál

muzeum

2023. augusztus 17 | Hírek

Programok a múzeumkertben

Mint arról már hírt adtunk, szabadtéri kulturális programokkal, könyvtárral, koncertekkel, találkozókkal, könyvbemutatókkal várják a közönséget július 27.–szeptember 10. között a Körösvidéki Múzeum kertjében. A múzeum a Gheorghe Șincai Bihar Megyei Könyvtárral és a Bihar Megyei Kulturális Központtal valamint magánvállalkozókkal közösen, a váradi és a megyei önkormányzat támogatásával szervezi meg az Ötletnyomda | #gyeremúzeumba (Tipografia de idei” | #hailamuzeu) elnevezésű programsorozatot. A ROHU446-program keretében megvalósuló rendezvényeket az Európai Regionális Fejlesztési Alapon keresztül támogatja az Európai Unió. Többek között szabadtéri könyvtár működik majd naponta 10 és 18 óra között nemcsak olvasni, de kölcsönözni is lehet könyveket, lesznek könyvismertetők, illetve, lapunkat a Váradot és a Familia folyóiratot is jobban megismerhetik.

Augusztus 3-án, csütörtökön 20 órától Șerban Borda színművész GOL című előadását láthatják az érdeklődők, 4-én, pénteken 18-tól Marius Tunduc, a Románia Galambászok Columba Egyesületének elnöke tart előadást A szenvedélytől az üzletig címmel. Augusztus 5-én, szombaton 20-tól Valentin Șerban (hegedű) és Mihai Diaconescu (zongora) tart kamarakoncertet, míg augusztus 6-án, vasárnap 19 órától a Hiroshima 78 emlékekoncertet szervezik meg, fellépők: Marian Filip Band (Anisia, Marian Filip, Voicu Tăutu, Șerban Filip, Florian Bacoș, Jozsi Trendler), Studio M (Simai Mihaela, Adrian Pașcalău, Dan „Bebe” Beșe, Doble Cornel) valamint Malec Esther & Ana Rotar, Lăcrămioara Deac & Tasi, Emil Sauciuc, Sergiu Nica, Alexandrina Chelu-Schorr, Iuliana Băican Chelu, Călin Pop (Celelalte cuvinte) & Raul Silaghi és Florian Chelu Madeva.

 

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu