Kulturális folyóirat és portál

ehtet

2022. március 23 | Hírek

Nagyvárad lesz a néptánc fővárosa

2022-ben ismét Nagyvárad az erdélyi néptánc fővárosa: április 21–24. között a Szigligeti Színház szervezi meg az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozóját. A fesztiválnak harmadik ízben ad otthont a váradi teátrum.

A XVI. alkalommal megszervezett néptáncos találkozón hat erdélyi magyar néptáncegyüttes vesz részt: az EHTET az egyetlen olyan rendezvény, amely a hat erdélyi hivatásos táncegyüttes közös fórumaként lehetőséget biztosít a régió táncművészeti szakembereinek találkozására, célja részben a szakmai kapcsolatok megerősítése, részben pedig a műfaj tájegységenként változó tendenciáinak feltérképezése. A találkozó alkalmat teremt nemcsak arra, hogy az egyes együttesek megismerjék egymás munkáját, hanem arra is, hogy az adott közösség nézői is megismerkedhessenek a táncos szakma sokszínűségével.

A fesztivált április 21-én, 16 órától a házigazda Nagyvárad Táncegyüttes Boldog békeidők című, nemrégen bemutatott előadása nyitja, amelyet 20 órától szintén a színház nagytermében látható Tóték című Örkény-darab néptáncszínházi feldolgozása követi a Bekecs Néptáncszínház előadásában.

Április 22-én, 11 órától a Maros Művészegyüttes Ábel című regényfeldolgozását láthatják az érdeklődők: az ifjúsági előadással a Tamási Áron-emlékév előtt is tisztelegnek. A fesztivál második napján, 18 órától a Nagyvárad Táncegyüttes kortárstánc-előadása, az Antigoné látható a nagyváradi Filharmónia Enescu—Bartók termében, amelyet 20 órától a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Ékes Gyergyó című folklórelőadása követ.

A fesztivál harmadik napján, április 23-án, 11 órától az Udvarhely Néptáncműhely gyermekeknek szóló néptáncszínházi előadását, a Világszép nádszálkisasszonyt tekinthetik meg az érdeklődő családok, 20 órától pedig a Háromszék Táncegyüttes tér vissza Nagyváradra az Átöltözés című produkcióval.

A fesztivál záróestjén, április 24-én, vasárnap 19 órától a hat fellépő táncegyüttes közös gálaelőadás keretében lép színpadra.

A fesztivál támogatói: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyar Művészeti Akadémia, Magyar Táncművészek Szövetsége, Bihar Megyei Tanács, Partner Drinks Kft., Continental Hotel.

A XVI. EHTET előadásairól és kiegészítő programjairól részletesebben az ehtet2022.szigligeti.ro weboldalon olvashatnak az érdeklődők. A fesztivál előadásaira jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online, a www.szigligeti.biletmaster.ro honlapon.

Nyitókép: Jelenet a Boldog békeidőkből. Fotó: Szigligeti Színház

Copyright © 2022 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu