Kulturális folyóirat és portál

Campanie

2024. február 28 | Várad | Közérdekű

Művészek a művészekért

Színházunk is csatlakozik a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) jótékonysági akciójához: március 17-ei Állítsátok meg Arturo Uit! című előadásunk teljes bevételét egészségügyi ellátásra szoruló színházművészek megsegítésére ajánljuk fel.

A Művészek a művészekért (Artiştii pentru artişti) elnevezésű országos kezdeményezés, amely idén már a 20. kiadásához érkezett, a március 27-ei színházi világnaphoz kötődik. Lényege, hogy az ország állami és független színházai március és április folyamán egy-egy előadás bevételét felajánlják az UNITER szolidaritási alapja számára, amelyből nehéz élethelyzetben lévő vagy komoly egészségügyi gondokkal küzdő színházi embereket támogat a szövetség.

Idén a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata mellett egyebek közt a következő színházak csatlakoztak a felhíváshoz: sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház, Szatmárnémeti Északi Színház Mihai Raicu Társulata, Nagybányai Városi Színház, bukaresti Constantin Tănase Revüszínház, temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, bukaresti Ţăndărică Színház, bukaresti Állami Zsidó Színház, székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, suceavai Matei Vişniec Színház, bukaresti Nottara Színház, târgoviştei Tony Bulandra Színház, kolozsvári Puck Színház, bákói Bacovia Színház stb.

Bertolt Brecht Állítsátok meg Arturo Uit! című szövegéből Balogh Attila rendez előadást a Szigligeti Társulattal a Transilvania Színpadon. A bemutatóra március 10-én kerül sor. A március 17-i, jótékony célra felajánlott előadásra még kapható néhány jegy a jegypénztárban, illetve a szigligeti.biletmaster.ro oldalon. Az előadás 14 éven felülieknek ajánlott. (közlemény)

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu