Kulturális folyóirat és portál

Kisvarda

2022. július 4 | Hírek

A Szigligeti Színház sikere a kisvárdai fesztiválon

Június 24. és július 2. között immár harmincnegyedik alkalommal szervezték meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját. A versenyprogram előadásait Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója válogatta ki. Az évenkénti rendszerességgel megrendezett színházi fesztivál idei díszvendége a Zentai Magyar Kamaraszínház volt.

Idén a fesztiválra a Kárpát-medence öt országának 25 színházi társulata nevezett be, melyeknek előadásában öt helyszínen 23 színpadi produkció bemutatására került sor. A programban nyolc versenyen kívüli darab is szerepelt, két előadást pedig a határon túli színészhallgatók vittek színre.

A 2022-es fesztivál szakmai zsűrijének tagjai Csuja László rendező, Hajdu Imelda színművész, a debreceni Csokonai Színház tagja, Herczeg T. Tamás rendező, Török Viola rendező, a marosvásárhelyi Spectrum Színház művészeti vezetője és Zalán Tibor költő, író, drámaíró voltak. A rangos színházi fesztiválon a nagyváradi Szigligeti Színház Nyikolaj Erdman Az öngyilkos című című tragikus bohózatával vett részt (rendező: Botos Bálint). A szakmai zsűri javaslatára Az öngyilkos a színpadi teatralitás érvényes újrafogalmazásáért a legjobb előadás díját kapta. Hunyadi István, a Szigligeti Színház színművésze, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kisvárdai Várszínház színészdíját vehette át szerepe expresszív megfogalmazásáért Az öngyilkos Szemjon Szemjonovics Podszekalnyikovjaként.

Nyitókép: Kocsis Gyula színművész, Botos Bálint rendező, Czvikker Katalin főigazgató és Hunyadi István színművész

Galériabeli fotó: Az öngyilkos című előadás egyik jelenetében Hunyadi István, Molnár Júlia és Tasnádi-Sáhy Noémi látható

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu