Kulturális folyóirat és portál

VAR dec 022_16os anyag_minden1

2023. február 12 | Fried Noémi Lujza | Kultúra

Minden a helyén a Körösvidéki Múzeumban

Az egykori Nagyváradi Magyar Királyi Honvéd Hadapródiskolában, a harmadik emeleten október közepén nyitották meg a Körösvidéki Múzeum néprajzi részlegét, ezzel befejeződött az új múzeumi székhely kialakításának és a közgyűjtemény költöztetésének 16 éves története. Alább időrendben és a teljesség igénye nélkül idézzük fel a legfontosabb állomásokat, hiszen – legalábbis nagyváradi viszonylatban – a leglassúbb felújítás és költöztetés rekordját kétségtelenül a múzeum tartja.

Fiatalabb olvasóink nem is emlékezhetnek arra, hogy a Körösvidéki Múzeum a barokk palotában is működött, pedig ott 1971. január 17‑én nyitotta meg kapuit a közgyűjtemény. A római katolikus egyház 1996-ban igényelte vissza az egykori bécsi császári építész, Franz Anton Hillebrandt tervei alapján 1761 és 1777 között, Patachich Ádám püspöksége idején emelt püspöki székhelyet. Az ingatlan tulajdonjogát nyolc év pereskedés után, 2004-ben kapta vissza a római katolikus egyház. Ekkor a múzeum ötéves haladékot kapott a kiköltözésre…

A közgyűjteményt fenntartó Bihar Megyei Tanács honlapja szerint 2006. január 3‑án szüntették meg a múzeumlátogatást a barokk palotában; akkor mindössze a képzőművészeti részleg szervezett tárlatokat ott. A megyei önkormányzat a korabeli hírek szerint azelőtt fél évvel már megkapta a belügyminisztériumtól a Rulikowski úton sorakozó egykori kaszárnyaépületeket és velük többhektárnyi telket (az erről szóló kormányhatározat a Hivatalos Közlöny 619. számában, 2005. július 15‑én jelent meg), itt a többi között a kataszteri hivatal és a munkaügyi felügyelőség talált új székhelyre. Szomszédságukba, az egykori tiszti étkezde átalakítása, kibővítése révén, a megyei könyvtár is új székhelyre költözhetett (a tékának a Szent László téren álló görögkatolikus püspöki palotából kellett költöznie szintén azért, mert az egyház visszaigényelte s ‑kapta az épületet), a hadapródiskola felújítása azonban meglehetősen hosszadalmasra és kalandosra sikeredett.

A korabeli magyar és román nyelvű sajtóforrások szerint 2006-ban már dolgoztak a hadapródiskola fedélszerkezetén. Egy másik forrás szerint a megyei önkormányzat 2008-ban jóváhagyta a 24 millió euró értékű felújítást, a beruházást elnyerő cég – egy újabb forrás szerint – 2009-ben kezdte el az akkor 14 hónapig tartónak tervezett munkálatot. A lendület nem tartott sokáig, a hírek valamivel később már arról szólnak, hogy a felek közötti nézeteltérés miatt 2010. június 30-tól nem dolgoznak az akkorra 83 százalékban elkészült felújításon. A 2010‑es leállást viták és vádaskodások, perek, közbeszerzési eljárások követték, felmerült az az ötlet is, hogy a várba költöztessék a Körösvidéki Múzeumot (ott később városi múzeumot hoztak létre, ezt tavaly adminisztratív úton összevonták a Körösvidékivel).

A hadapródiskola felújítása végül hat évvel később, 2016 augusztusában folytatódott. Az első tárlatokat az új székhelyen 2017 májusában, a múzeumok éjszakáján nyitották meg, majd idén októberig fokozatosan rendezték be az állandó kiállításokat, nyitották meg az újabb és újabb részlegeket, amelyeket egyebek mellett határon átívelő pályázatok segítségével rendeztek be.

Nyitókép: A Körösvidéki Múzeum jelenlegi székhelye

Galériabeli fotók: Mamutcsontváz a 2020-ban megnyílt természettudományi részlegen; A Váradi Biblia egy példánya 2022 őszétől látható

(Megjelent a Várad 2022./12. számában)

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu