Kulturális folyóirat és portál

VAR jun 04_05_meseket 3

2021. július 16 | Tóth Hajnal | Művészet

Meséket mondó színek, anyagok, kompozíciók

Kovásznai művészcsoport alkotásaiból nyílt kiállítás a váradi Tibor Ernő Galériában május 15‑én, a Festum Varadinum rendezvénysorozat részeként. A tárlat anyaga bepillantást nyújt a székelyföldi művészek érzelem‑ és gondolatvilágába. A kollekcióba került képzőművészeti munkákat a változatosság jellemzi mind mondandójukban, mind kivitelezésükben.

Láthattunk pasztellt és kisplasztikát, figuratív és nonfiguratív festményt, grafikát, textilkreációt, fafaragást stb. A Kanonok sori Tibor Ernő Galériában (TEG) megjelenteket Csathó Töhötöm, a pincegaléria alkotói közösségének művészeti vezetője köszöntötte a vernisszázson. Megjegyezte: a kultúráért komoly csaták dúlnak mostanság mindenfelé. A képzőművészek a maguk módján, alkotásaikkal mutatkoznak meg. Fontos, hogy ne csupán a kézzelfogható, anyagi dolgokkal törődjünk, hanem a szellemiséggel, a művészetekkel is, hiszen ez tesz minket gondolkodó és érző emberré.

Bányai Szabados Katalin, a TEG alkotói csoportjának tagja, az esemény egyik szervezője elmondta: a kilencvenes években a kapcsolatok elsősorban Magyarország felé, illetve még nyugatabbra irányultak. Erdélyi alkotókhoz, művészcsoportokhoz kevés kapcsolat fűzte őket. A tibor ernősök tavaly Kolozsvárott állítottak ki, idén márciusban pedig Bányai Szabados Katalinnak Kovásznán volt egyéni kiállítása. Czilli Balázs, a Kovásznai Városi Művelődési Ház (ahol működik a Kádár László Képtár) igazgatója Kolozsváron végezte tanulmányait, Kovásznán él, ám apai ágon váradi kötődésű is. Márciusban két hóvihar között ejtették meg Kovásznán Bányai Szabados Katalin jó hangulatúra sikerült tárlatnyitóját. Most pedig örvendetes, hogy a járványhelyzet miatti hosszabb szünet után újból megnyithatta kapuját a Kanonok sori galéria, és bemutathatták a kovásznai művészek alkotásait.

Czilli Balázs hangsúlyozta: jó irányba tart e cserekapcsolat. A Váradra elhozott tárlat afféle keresztmetszet, névjegykártya a kovásznai művészkompánia munkásságáról. Ezután felolvasta az általa és Domokos Bíborka képzőművész, rajztanár, valamint a kovásznai művelődési házban működő Kádár László Képtár részéről Konnát Rita által jegyzett méltatást a kiállított művekről és alkotóikról. Eszerint: „…technikában és tematikában egyaránt változatos alkotások, különböző lelkivilágok, más és más meséket mondó színek, anyagok, kompozíciók tekintenek vissza ránk. Ebben a nagy változatosságban mégis ott rejlik a kapocs […] Ez a közös pont nem más, mint Kovászna, ahol művészeink lelke találkozott […] Tizenkét, Kovásznához kötődő kortárs képzőművész érzelmei, gondolatai, észjárása és világnézete tárul elénk, papírra-vászonra rajzolva-festve, textilanyagokba, színekbe, agyagba és gipszbe álmodva. Találunk közöttük hivatásos képzőművészeket és kedvtelésből alkotókat egyaránt. Tematikailag igencsak változatos munkákat tárnak elénk alkotóink: kiindulva természetből, életből, a legkülönfélébb lelkiállapotokon, érzelmeken, hangulatokon át egészen a halálig minden témát felölelnek alkotásaik.”

A következő művészek munkáit lehetett megszemlélni: Nicolae Bohatel, Ana Călugăru, Csutak Levente, Deák Barna, Deák M. Rita, Domokos Bíborka, Hegyeli-Kátay Klára, Konnát László, Molnár-Kádár Katalin, Nagy Lajos, Ördög Fanni, Para Mária. A tárlat érdekes színfoltját képezték a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum tehetséges diákjainak – Ambrus Édua, Balogh Yvette, Bede Beáta, Czilli Anna Klára, Csoma Dorka, Jakab Blanka, Keresztély Leila, Korondi Kincső, Moldovai Kitti, Szabó Renáta és Tusa Előd – munkái, melyek Domokos Bíborka rajztanár irányításával készültek.

A vernisszázson fellépett a kovásznai Molnár Célia szoprán énekesnő (a Partiumi Keresztény Egyetem diákja) Bogdán-Bódis Ádám zongorakíséretével, valamint a Duo Solafide, azaz Thurzó Sándor József (mélyhegedű) és Fórián Andrea (zongora; néhány saját vers előadása).

Kiemelt fotó: Varga Bernadette

(Megjelent a Várad 2021/6. számában)

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu