Kulturális folyóirat és portál

VARAD januar borito kicsi

2023. január 16 | Várad | Kultúra

Megjelent a VÁRAD friss száma

Az irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 22. évfolyamának idei első, januári lapszáma az elmúlt hétvégén került ki a nyomdából.

Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár, a budapesti SZFE és a nagyváradi PKE oktatója főszerkesztőként mutatja be a Magyar Nyelvőr című folyóiratot, áttekintve a tekintélyes kiadvány előző százötven évét. A továbbiakban regényrészlet olvasható Kocsis Csabától és Nótáros Lajostól, verseket Nagyálmos Ildikó, Márton Károly, Besenyődi Judit és Molnár Zsolt közöl, rövidprózával pedig Czilli Aranka és Tóth Ágnes jelentkezik.

A lapszámot Jakobovits Miklós műveiről készült reprók illusztrálják, a tíz éve elhunyt képzőművész Kozmikus oltár elnevezésű kiállításának megnyitóján elhangzott beszédeket is közli a folyóirat. Vassy Erzsébet festőművésszel és Szávai Géza íróval Molnár Judit készített interjút, utóbbi nem csupán a saját és felesége életéről, közös pályafutásukról – a Székelyföldtől a Duna-kanyarig –, hanem a Mészöly Miklóshoz és PolczAlaine-hez fűződő kapcsolatukról is beszél.

Goron Sándor nagyváradi tanár, irodalomtörténész tanulmányát Az újrafordítási hipotézis vizsgálata William Shakespeare Julius Caesar című tragédiájának újabb magyar fordításaiban címmel közli a folyóirat. Farkas László névrokonáról, dr. Farkas László biokémikusról közöl számos érdekességet Váradról indult az európai hírű tudós címmel.

Tóth Hajnal az imert magyarországi jazzgitárossal, Gyárfás Istvánnal beszélgetett, az interjú Apák, fiúk és jazzderű címmel jelent meg. Fried Noémi Lujza Orlando Balaş drámakötetének magyar fordításáról írt könyvajánlót Kényelmetlen darabok címmel. Szombati-Gille Tamás „Akkor vagy szabad, mikor megérted, hogy minden mindegy” címmel közöl filmkritikát.

Továbbra is megtalálható a folyóiratban Barabás Zsuzsa keresztrejtvénye, nemkülönben a Régen és most sorozat következő része a hátlapon.

A folyóirat szabadárusításban megvásárolható: Nagyváradon az újságosbódékban, a Teleki utcai Illyés Gyula Könyvesboltban, a Libris Antica Garasos híd melletti bódéjában, a főutcai Tom Expres antikváriumban, továbbá a margittai könyvüzletben. Mindemellett a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítványhoz tartozó kulturális intézményekben (például a Darvas-házban, a Teleki és Kossuth utcai zsinagógákban működő múzeumokban, a városháza tornyában) is kapható a lap.

Előfizetésre is van lehetőség: 3 hónapra 25 lejért, 6 hónapra 50 lejért, 1 évre 100 lejért. A lap előfizethető a Gheorghe Şincai Bihar Megyei Könyvtár pénztárában készpénzzel vagy postán pénzesutalvánnyal (mandat poştal) az „Abonament Várad” megjegyzésnek a feltüntetésével: Biblioteca Judeţeană „Gheorghe Şincai” Oradea; CUI 4687188; Cod IBAN: RO66TREZ07621G330800XXXX, Trezoreria Oradea. Az előfizetők a lapot postán kapják meg, ezért a pontos nevet és lakcímet tudatni kell a szerkesztőséggel személyesen, telefonon vagy elektronikus postán a következő elérhetőségeken: Nagyvárad, Armatei Române utca 1/A, C épület, II. em. 7. ajtó; telefon: 0259/431–257, 116-os mellék; 0771/ 269–647; postacím: 410087 Oradea, str. Armatei Române nr. 1/A, corp C; e-mail: biharmegye@gmail.com; bibliobihor@yahoo.com.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu