Kulturális folyóirat és portál

november 10-21.

2026. november 3 | Várad | Kultúra

Közeleg az IFESZT – színházak, történetek és kultúrák találkozása Nagyváradon

November 10–21. között ismét Nagyváradon találkoznak a romániai kisebbségi színjátszás alkotói és a nézők. A nagyváradi Szigligeti Színház tizennégy év után ad újra otthont az Interetnikai Színházi Fesztiválnak, az IFESZT-nek. A tizenkettedik alkalommal megrendezett seregszemle tizenkét napján húsz produkció várja a közönséget a teátrum nagyteremében, a Transilvania Színpadon és az Árkádia Színpadon.

Az idei program egymástól távol eső színházi világokat hoz közel a nézőkhöz. Megrendítő emberi történetek és éles társadalmi szatírák, zenés előadások és stand-up, merész formai kísérletek, valamint klasszikus és kortárs művek új olvasatai váltják egymást a színpadokon. A meghívott produkciók rendezői között Radu Afrim, Bobi Pricop, Bocsárdi László, Sardar Tagirovsky, Sebestyén Aba, Györfi Csaba és Alexander Hausvater munkáival is találkozhat a közönség.

Az erdélyi magyar színházak előadásai mellett a romániai német, zsidó és roma színjátszás képviselői, független alkotóműhelyek, valamint a Szigligeti Színház és a Regina Maria Színház közös produkciói is helyet kapnak a műsorban. Az eltérő nyelveken megszólaló történetek más-más nézőpontból közelítenek mindahhoz, ami közösségként és egyénként foglalkoztat bennünket.

A találkozás az előadások után is folytatódik. A romániai magyar színházi életben hagyományosan fontos szerepet betöltő alkotói beszélgetések az IFESZT programját is végigkísérik. Ezeken az alkalmakon a résztvevők bepillanthatnak egy-egy előadás születésének folyamatába, megismerhetik a rendezői döntések hátterét, és a színészekkel közösen gondolkodhatnak a szerepekről, a próbák során felmerülő kérdésekről, a színpadi megformálás kihívásairól. A nézőtéren megszülető élmények így a személyes párbeszédben kaphatnak újabb jelentést.

A fesztivál november 10-én, 18 órakor hivatalos megnyitóval és Székely Csaba MaRó című darabjával veszi kezdetét, a két nagyváradi színház közös előadásában, Bobi Pricop rendezésében. Aznap este 20 órától a Csíki Játékszín Mások élete című produkcióját láthatja a közönség. A következő napokban Csíkszeredából, Temesvárról, Nagyszebenből, Sepsiszentgyörgyről, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Aradról, Bukarestből, Gyergyószentmiklósról, Szatmárnémetiből és Székelyudvarhelyről érkeznek társulatok Nagyváradra.

A kétévente más-más erdélyi városban megrendezett IFESZT a romániai kisebbségi színházak egyik legfontosabb fóruma. Egyszerre kínál betekintést a társulatok munkájába, teret ad a szakmai tapasztalatcserének és alkalmat arra, hogy az alkotók és a nézők egymás történeteire figyeljenek. Az idei kiadás erre a közös felfedezésre hívja a nagyváradi közönséget is.

A nagyváradi Szigligeti Színház fenntartója a Bihar Megyei Tanács. A fesztivál az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (Departamentul pentru Relații Interetnice – DRI) támogatásával valósul meg.

Partner: Visit Oradea. Szponzorok és támogatók: Sintezis, Szigligeti Alapítvány, SemiramiS Cafe.
Médiapartnerek: mimami.ro, Teatrul azi folyóirat, Scena.ro, liternet.ro, HAPP.ro, Újvárad, Várad, Bihari Napló.

A 12. IFESZT részletes programja

NOVEMBER 10., KEDD

18 – Hivatalos megnyitó
Székely Csaba: MARÓ
Nagyterem
Szigligeti Színház és Regina Maria Színház, Nagyvárad
Rendező: Bobi Pricop

20 – Kész Orsolya: MÁSOK ÉLETE
Transilvania Színpad
Csíki Játékszín, Csíkszereda
Rendező: David Schwartz

NOVEMBER 11., SZERDA

17 – Georg Kreisler: LOLA BLAU
Nagyterem
Radu Stanca Nemzeti Színház – Német Tagozat, Nagyszeben
Rendező: Dumitru Acriș

19 – Pintér Béla–Darvas Benedek: PARASZTOPERA
Transilvania Színpad
Szigligeti Színház – Szigligeti Társulat, Nagyvárad
Rendező: Balogh Attila

NOVEMBER 12., CSÜTÖRTÖK

17 – Smaranda Nicolau: A HAZA SOLYMAI
Transilvania Színpad
Szigligeti Színház és Regina Maria Színház, Nagyvárad
Rendező: Ioana Păun

19 – Nino Haratischwili: PENTHESILEA. EGY REKVIEM
Árkádia Színpad
Temesvári Állami Német Színház
Rendező: Eberhard Köhler

NOVEMBER 13., PÉNTEK

19 – Radu Afrim: KOMMUNA
Nagyterem
Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
Rendező: Radu Afrim

NOVEMBER 14., SZOMBAT

20 – OVERTIME
Transilvania Színpad
Shoshin Színházi Egyesület, Kolozsvár
Rendezők: Györgyjakab Enikő és Köllő Csongor

NOVEMBER 15., VASÁRNAP

17 – Preiszner Miklós: VÉRMEDVE
Transilvania Színpad
Váróterem Projekt, Kolozsvár
Rendező: Szilvay Máté

19,30 – Kosztolányi Dezső: ÉDES ANNA
Nagyterem
Udvartér Színház, Kézdivásárhely
Rendező: Györfi Csaba

NOVEMBER 16., HÉTFŐ

19 – Székely Csaba: EGY DIKTÁTOR SZÜLETÉSE
Transilvania Színpad
Yorick Stúdió, Marosvásárhely
Rendező: Sebestyén Aba

NOVEMBER 17., KEDD

17 – Elise Wilk: ALASZKA
Transilvania Színpad
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat és Yorick Stúdió
Rendező: Sebestyén Aba

19 – CHICAGO
Nagyterem
Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár
Rendező: Béres László

NOVEMBER 18., SZERDA

18 – Raymund Fitzsimons: KEAN
Transilvania Színpad
Aradi Kamaraszínház
Rendező: Tapasztó Ernő

19 – ÉNEKEK ÉNEKE
Nagyterem
Állami Zsidó Színház, Bukarest
Rendező: Alexander Hausvater

NOVEMBER 19., CSÜTÖRTÖK

18 – GET UP, ROMA STAND-UP!
Transilvania Színpad
Giuvlipen – Roma Színházi Társulat, Bukarest

19 – MÁRIA FŐHADNAGY
Nagyterem
Kolozsvári Magyar Opera
Rendező: Madarász Lóránt

NOVEMBER 20., PÉNTEK

17 – Alfred Jarry–Demeter Márk–Sardar Tagirovsky: ÜBÜ KIRÁLY
Transilvania Színpad
Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós
Rendező: Sardar Tagirovsky

19,30 – Tiago Rodrigues: SOPRO – SUTTOGÁS A SÖTÉTBEN
Nagyterem
Szatmárnémeti Északi Színház – Harag György Társulat
Rendező: Bocsárdi László

NOVEMBER 21., SZOMBAT

19:00 – Martin McDonagh: KOPONYA CONNEMARÁBAN
Transilvania Színpad
Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely
Rendező: Barabás Árpád

A műsorváltoztatás jogát fenntartják!

 

Copyright © 2026 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu