2017. január 1 | Molnár Dávid | Irodalom

Közel

Nyúlkál felém hűvös csáp és szörnyű inda.
Közel vagyok. Emlékszem már álmaimra.
Itt vagy te is, megint fölszöktél a mélyből;
vigyél magaddal, hogy összerakj meg széttörj!

Színtér: ezek a romok, azok a pincék.
Furcsa liftek visznek. Föl, de nem el innét.
Hát, itt vagy, szeress, itt jár egy gonosz állat;
hazavinnélek – fölfalták a szobámat.

Ne fuss tovább, ott az a kis zug, oda bújj!
Akár e világ, emléked is olyan új
még; hiába ismerem jól kedves arcodat,
halni ébredek, sosem voltál s most se vagy.