2013. október 23 | Keszthelyi György | Irodalom

Következetes nyarak

Mindig nyáron köszön a céltalanság.
Úgy tűnik, a fény árnyéka éget.
Egy régi szövegben lehettem ehhez hasonló,
szótalan, süket – az ítélőbíró előtt.

A Műnek nem volt még nyitóbeszéde,
a záróakkord rejtekhelyéről
sem tudhattam semmit a fennsíkokon –
létezett mégis egy arameus dallam…

ott ácsorgott benne az ácsok szegcsapása.
Egymást támogatták lépésről lépésre
az idők kitartó intervallumai –
az évezred nem bomlott korszakokra.

Most itt dőzsölnek ismét a hús szentségei,
annyi jól ismert, vergődő identitás,
amennyi csak egy rémálomban lehet –
vagy égzengés előtt az alvó Golgotán.
2013. május 12.