Kulturális folyóirat és portál

VAR szept 24_25_39_a kollegium 1

2022. november 10 | Várad | Kritika

A kollégium – disztópikus társadalmi terrárium

A kollégium (Obsaga, 2021) egy újgenerációs orosz alkotás, amelyről csupán azért hallhattunk keveset, mert filmszínházak helyett csak az orosz ajkú online közegben debütált, pedig érdemes odafigyelni rá. Félelmetesen aktuális, részben önéletrajzi ihletésű, sokkoló filmdráma arról, hogyan őrölik fel egy elnyomó rendszer vasfogai az egyéni aspirációkat, hogyan korrumpálhatók a lázadó fiatal lelkek odáig, hogy a rendszer kiszolgálóivá váljanak, és mi történik azzal, aki valami másra vagy többre vágyik annál a fejadagnál, amit a társadalom mért ki számára.

Egy film, amelyről alig hallani a nemzetközi kritikai fórumokon, holott a kortárs orosz irodalom egyik műfajteremtő és nagy port kavart alkotásából, Alekszej Ivanov Az áldozati vérre épült kollégium című regényéből készült (a cím a szerző saját fordítása, a mű még nem jelent meg magyar nyelven), s a neves orosz operatőr, Roman Vaszjanov első rendezői munkája. Ő korábban olyan nagy költségvetésű hollywoodi mozikat is fényképezett, mint a Harag (2014) vagy az Öngyilkos osztag (2016).

Adott egy hatalmas, szürke diákszálló valahol a semmi közepén, a Szovjetunióban 1984-ben, közvetlenül a peresztrojkát megelőző időszakban, amelyre árnyékot vetnek a lassan összeomló rendszer maradványai. Adottak a sötét folyosókról nyíló, cellaszerű lakásokban elszigetelten élő fiatalok és a fölöttük zsarnokoskodó gondnok házaspár, amely a kollégiumból való kizárással fenyegetőzve tart mindenkit sakkban. Ebben a mostoha közegben próbálja meg a maga idealista álmokból szőtt törékeny burkát fenntartani egy öttagú baráti társaság. Próbálnak élni és túlélni úgy, hogy közben megőrizzék emberi méltóságukat, mígnem egy tragikus haláleset olyan láncreakciót indít el, amely végső próbára teszi kapcsolataikat és elveiket, és felszínre hozza személyiségük olyan rejtett bugyrait, amelyekről azelőtt ők maguk sem tudtak.

A címben szereplő bentlakás szimbolikus térré válik, egyaránt vonatkoztatható a korabeli orosz viszonyokra és tekinthető egy átfogóbb, az egész emberi életet felölelő, disztópikus társadalmi terráriumnak, amelyben a sors nagy „játékai” zajlanak: barátságok, szerelmek, szexualitás, világmegváltó szárnybontogatás, megalkuvás, erőszak és halál. A történet valódi drámaiságát az adja meg, hogy nincs egy gonosz játékmester, aki zsinóron rángatná a figurákat. Az elnyomó hatalmat inkább a múlttól és egy feltételezett még rosszabb léttől való félelem jelenti, a karakterek pedig önmaguk áldozataivá válnak.

A film a kor szellemét meghazudtolóan reményteli hangvétellel indít mint nosztalgikus visszaemlékezés a rég elveszett fiatalságra, amely a maga ártatlanságában felhőtlen tudott lenni még az egyébként rendkívül nehéz körülmények között is. Az egyetemi tanévnek vége, de a vizsgaidőszak még nem kezdődött el. A szokásos baráti kör tagjai bulizni gyűlnek össze az egyik szobában. Köztük van a népszerű divatkirálynő, Nelli (szerepében Irina Sztarsenbaum) és naiv barátnője, Szveta (Marina Vasziljeva), az alkoholista költő, Ványa (Nyikita Jefremov), a nők bálványa, Igor (Ilja Malanyin), valamint a szerény, de becsületessége miatt nagy becsben tartott Zabela (szerepében Gennagyij Viripajev, az új orosz dráma egyik úttörőjének tartott színházi szerző, Ivan Viripajev fia).

Bár az ünnepi vacsora egy szegényes salátából és némi főtt tésztából áll, a csoport tagjai mégis a világ királyainak érzik magukat. Reményteli álmokat szőnek, filozofálnak és megfogadják, hogy mindig kiállnak majd egymás mellett, és sohasem válnak olyan szürke, begyepesedett emberré, mint mások. A szabadság ábrándja édesen lengi be az egész miliőt, csupán a szakadt tapéták, a szűk folyosók és az omladozó vakolat jelzi, hogy mégis a Szovjetunióban járunk. A fiatalok világmegváltó terveket szőnek, forradalmi szövegű Ural-rockot hallgatnak, isznak és szeretkeznek, mígnem az önérzetes Zabela magukra hagyja az időközben összemelegedett párokat, és éjszakai portyára indul az épületben. Ekkor lesz szemtanúja annak, ahogy a gondnoknő vaskezű férje ráerőszakolja magát az egyik újonnan beköltözött lányra, cserében a szállásért. Miután másnap a lány öngyilkos lesz, a korábbi idill hamar szertefoszlik, és a lánglelkű protagonisták egykettőre olyan szereplőkké alakulnak át, akik az orosz irodalom klasszikusait idézik – karakterekké, akik még életben vannak és lélegeznek ugyan, de belül halottak.

A gondnoknő (Julia Aug), értesülve arról, hogy Zabela vallomása nyomán a férje akár börtönbe is kerülhet, nyomást kezd gyakorolni a társaságra. Előbb felajánlja Zabelának, hogy megmenti őt, ha cserében befeketíti a barátait, majd amikor a feddhetetlen erkölcsű főhős ezt visszautasítja, az egész baráti kört kicsapatja a kollégiumból. Ekkor kezdődik meg a szereplők groteszk odisszeája, ahogy a kilakoltatás elől menekülve, lakásról lakásra járva, más bentlakó hallgatók szobáiban próbálnak megbújni. Ezzel egyidejűleg megkezdődik a karakterek morális összeomlása. A gyönyörű Nelliről kiderül, hogy képtelen egy csecsemőre vigyázni, az iszákos Ványa nemtörődömségében eltávolodik barátnőjétől, s az nagy árat fizet ezért. Az egykor szellemi fellegvárukként szolgáló kollégium csakhamar szorító börtönné válik. Dönteniük kell: vagy továbbra is kiállnak az elveik mellett, vállalva a kilakoltatást, vagy áruló módon kihátrálnak a hajthatatlan Zabela mögül.

Bár az orosz műelemzők főként olyan klasszikus művekhez hasonlítják A kollégiumot, mint Dosztojevszkij A félkegyelműje vagy a Gorkij-féle Éjjeli menedékhely, számunkra, magyar nézők számára sokkal nyilvánvalóbb párhuzam kínálkozik Zabela alakja és a Légy jó mindhalálig Nyilas Misije között. Talán érettebb és rátermettebb férfiként, de a móriczi hőshöz hasonlóan igazságtalanul megvádolt Zabela is a környezete morális mércéjévé válik, akinek tisztalelkűsége nem összetévesztendő a naivitással, és akinek hitét az igazságtalan rendszerrel való találkozás csak még jobban megacélozza.

A mozifilm kritikusai leginkább azt róják fel, hogy A kollégium filmművészeti szempontból nem tudott ugyanolyan újítóvá válni, mint amilyen újító és műfajteremtő volt irodalmi szempontból Alekszej Ivanov 2006-ban megjelent regénye, s hogy a karakterek meglehetősen egysíkúak. Tény, hogy a filmváltozatba kevés és kevésbé elvont szimbólumot ültettek át a könyvből. Ivanov megszemélyesítette, szinte lélegző, növekvő és mindent elnyelő óriásként írta le a bentlakás épületét, míg a filmbeli kollégium inkább csak egy zárt és groteszk játéktér, amelyen kívül a karakterek valamilyen meg nem nevezett oknál fogva elképzelhetetlennek tartják a létezést, így a kicsapás az egzisztenciális megsemmisüléssel válik egyenlővé.

A film kevésbé elvont, ezáltal kendőzetlenebbül tudja bemutatni a társadalmi konfliktusokat, emellett közvetlenebbül és szélesebb közönséghez tud szólni. A forgatókönyv javára írható emellett, hogy a cselekmény nem akcióközpontú, és a történetmesélés helyett inkább úgy épül fel, mint a legjobb színpadi drámák: ütközteti a különböző karaktereket, majd hagyja, hogy ki-ki a maga jelleme szerint verekedje ki magát a konfliktusból. Karakterei pedig semmivel sem egysíkúbbak, mint például magyarországi viszonylatban Az ötödik pecsét szereplői.

De A kollégium nem csupán a szovjet éráról szóló kórrajz, hiszen az épület falai között az idő megáll, sőt még maga az idő fogalma is értelmét veszti, karakterei, konfliktusai időtlenek, bármely korszakban előfordulhatnak. Emellett a puszta társadalomkritikán túlmutatva mélyreható elemzést is ad a zsarnoki rendszerek természetéről. A következtetés egyértelmű: bár a rendszer elnyomó erői kétségtelenül létezők, hatalmuk mégis korlátozott mindaddig, amíg a kisemberek egyéni megalkuvásai fel nem erősítik. Hogy a mai világban mennyire érvényes az a sokkoló végkifejlet, amibe a karakterek sodorják bele a történetet, azt mindenki döntse el saját maga, miután megnézte a filmet.

Szombati-Gille Tamás

Nyitókép: A film plakátja

Galériabeli képek: Jelenet a filmből; Zabela szembenéz gyengesége árával; Nelly (Irina Sztarsenbaum) és Zabela (Gennagyij Viripajev) a lehetséges kiutat kutatják; A zsarnok gondnoknő szerepében Julia Aug

(Megjelent a Várad 2022./9. számában)

Copyright © 2022 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu