Kulturális folyóirat és portál

guttman

2018. június 30 | Péter I. Zoltán | Társadalom

A Guttman-ház új ruhája

Egy ideje már dolgoznak a Rimanóczy (Iosif Vulcan) utca sarki Kolozsváry-ház mellett álló Guttman-féle ház homlokzati felújításán. Úgy tűnik, hogy a jó példa ragadós, hiszen napjainkra a Kolozsváry-házat is védőhálóval eltakart állvány borítja. Azon is dolgoznak.

 

A Guttman-ház homlokzata elől két ablaknyi hálórészt levettek, így teljes pompájban látható az igen sikeresnek tűnő felújítás. A stukkódíszeket példásan felújították, s talán helyenként pótolták is. A dísztéglaborítás vélhetően eredetileg is így nézhetett ki, két színben geometriai formát képezve. Ha teljesen elkészül, díszére válik majd a Fő utcának ez a több mint száz éves emeletes épület.

Aránylag kevés információ maradt fenn erről a házról, a neve alapján akár a neves váradi építész, Guttman József tulajdona is lehetett. 1892-ben építették az itteni Radeovojevich-ház helyébe, amely arról hírnesült el, hogy közte és vele szemben levő Karaguly-féle ház közötti szűk úton szinte naponként ütköztek össze a kocsik. Ugyanez a gond megmaradt a Guttman-ház esetében is, de csak 1900 nyaráig. Ekkor a színház építésével párhuzamosan lebontották a Karaguly-házat a vele szomszédos épületekkel együtt. A helyükbe épített Bazár-épületet az eredeti utcafronttól néhány méterrel nyugatabbra emelték, ezáltal kiszélesedett az egykori bazárszoros, ahogy azt ma is láthatjuk.

De ne csak dicséret essék az ingatlanok felújítása kapcsán. Régebben jellemző volt, hogy a homlokzat mellett a tűzfalakat nem vakolták  és festették újra. Mára már ezen a téren vannak jó példák is, a Fekete Sas palota, vagy a Bémer téri nemrég felújított házak esetében. De ez utóbbi épületeknél csak a homlokzatot újították fel. Mert amikor benéztem a sarki Lévay-ház melletti, Bémer tér 1. szám alatti ház udvarára, elszörnyedtem attól, amit láttam. Hogyan lehet ilyen elhanyagolt körülmények között lakni? Azt csak sejtem, hogy a többi, felújított homlokzatú ház esetében is hasonló a helyzet. A polgármester aturisták növekvő számában reménykedve adta ki az utasítást a homlokzatok kozmetikázásokra. Talán az ő szemszögéből igaza is lehet, elvégre a turisták nem néznek be a bérházak udvaraira, akik meg ezeken a helyeken laknak, azokkal minek törődni…

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu