Kulturális folyóirat és portál

guns

2022. április 9 | Hírek

Guns N’ Roses tribute zenekar a Moszkva Kávézóban

A Dust N’ Bones együttes koncertezik a nagyváradi Moszkva Kávézóban április 9-én, szombaton 21 órakor. A belépőjegy 45 lej.

A Dust N’ Bones 2004 márciusában alakult meg azzal a céllal és küldetéssel, hogy a lehető legautentikusabb módon játsza „a világ legveszélyesebb zenekara”, a GUNS N’ ROSES dalait, miközben maguk a zenészek és közönségük is felhőtlenül szórakozik.

A zenekar tagjai kamaszkoruk óta őszinte rajongói a Gunsnak, hiszen a rockegyüttes tagjai elsöprő erejű muzsikájukkal és laza megjelenésükkel életre szóló hatást tettek mindnyájukra. Személyesen is megélték a GN’R legfontosabb korszakát, így a koncertjeiken elhangzó dalok repertoárja is ebből a gigasikeres érából áll. A korszakalkotó 1986-os Appetite For Destruction megjelenésétől egészen a Use Your Illusion Tour utolsó, ’93-as argentin koncertjéig.

A klasszikus Guns N’ Roses-t megidéző koncertjeik során a banda nyers hangzását és energikus előadásmódját sokkal fontosabbnak tekintik, mint az eredeti tagok megjelenésének másolását. Ettől függetlenül a színpadra lépő zenészek imágója teljes mértékben hiteles és önazonos. Eddigi pályafutásuk során több mint 13 országban mutatkoztak be nagy sikerrel, többek között a legnagyobb európai fesztiválokon (pl. SZIGET/Budapest és DONAUINSEL/Bécs) és a legmenőbb klubokban (pl. PLANET MUSIC/Bécs, LIVE CLUB/Milánó, DIE ZECHE/Bochum, SIN CITY/Athén), illetve a magyarországi BARBA NEGRA MUSIC CLUB/Budapest). A legtöbb helyre rendszeresen vissza is hívják őket. Emellett gyakran játszanak privát születésnapi bulikon, céges rendezvényeken, zártkörű partikon is.

2013-ban az alapító énekes-frontember – Berényi László, Torkos – Angliába költözése miatt kivált a zenekarból, majd 2021-ben utódja, Boda Ákos, Sidd is távozott. Ám a csapat nem adta fel, új énekest keresett és talált Varga Viktor, Vic személyében, akivel a fiatalabb közönséget is újra maguk mellé tudják állítani, lévén szemtelenül fiatal.

Sajnos a Covid-járvány és a legutóbbi tagcsere kényszerszünetre ítélte a zenekart, de tűkön ülve várták, hogy újra útra kelhessenek és sikerrel járják Európa fesztiváljait és legjobb klubjait és azt csinálják, amihez a legjobban értenek: a Guns N’ Roses dalaival szórakoztassák közönségüket.

 

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu