Moszkva ostroma
Ha van még valaki, aki úgy gondolja, hogy ez a Moszkva utcai történet, a sokak számára mindmáig kultikus helynek számító nyomdaklub helyén működő kulturális romkocsma harminc napos bezárása közönséges csendháborítási eset, az mélységesen téved. Itt kultúrharcról van szó, s a történet erősen hajaz az érdemei elismerése mellett lecserélt Bajor Andor utcanév esetére.
Azért is helyénvaló kultúrharcról beszélni, s nem politikai csatározás, pártküzdelem melléktermékéről, hisz a korábbi csetepatéktól eltérően (lásd a holnapos szoborcsoport avatása körül, a háttérben zajló egymásnak feszüléseket), ez esetben aligha szól a történet arról, hogy a város jobb sorsra érdemes polgármestere újabb példával kívánta illusztrálni egykor volt koalíciós társainak, hogy e városban bizony ő fújja a passzátszelet. Külön történet, hogy az egykor liberális életjeleket mutató elöljáró, aki annó bizton számíthatott a váradi magyarok szavazatai jelentékeny hányadára, miképp jutott el biztos léptekkel e következetesen kisebbségellenes szerepbe. Ami nem is áll jól neki.
Ám naivitás lenne azt gondolnunk, hogy itt egyszemélyes küzdelem esete forog fenn, személyes sérelem miatt vett elégtétel. Elég, ha csak a Moszkva bezárását taglaló helyi román sajtóvisszhangokat berzenkedő gyomorral ugyan, de átolvassuk. Annyi a csúsztatás, hogy műkorcsolya világbajnokságot lehetne rajta rendezni. Csak a szemet szúróbbak közül csemegézzünk. Az egyik, hogy a bezárás előzményeit e tudósítások úgy állítják be, mintha tucatnyi környékbeli lakos rimánkodott volna a városi főkapitány lábainál, hogy tegyen már lakatot a lakatlan épületben működő hely kapujára, nem pedig ugyanaz a kiérdemesült peremés képviselőjelölt tizenvalahányszor. S a másik áltudatlanság: e cikkek kizárólag úgymond vendéglátóipari egységként kezelik a Moszkvát, álszentül csudálkozva is, miért kell a kultúra eltiprása miatt demonstrálni? (Skrizofén szituáció: ugyanazon médiacég magyar napilapja áll ki dicséretes igyekezettel a Moszkváért, amely kiadó román lapja sorakoztat érveket a polgármester döntése mellett.)
„Még csak kampányban sem vagyunk”, hallom a józan értetlenkedést, megspékelve a kérdéssel: kinek, milyen előnye származik abból, hogy maga ellen fordít egy csomó fiatalt, azzal sem számolva, hogy a bezárt kávézóban, koncertjein történetesen román váradiak is megfordultak, s e kétnyelvűségre ügyesen is apellálnak a moszkvások. Ettől függetlenül bizony az eset rokonságot mutat a székelyzászló afférral, itt is a tolerancia, a párbeszéd és az empátia hiányáról, buta hatalmi játékról, erőfitogtatásról van szó. És ez fáj, mert Váradon nem ehhez, nem ostromállapotokhoz voltunk szokva.