Kulturális folyóirat és portál

Csíki János - Venetia 05

2024. február 21 | Hírek

Fotográfiák a velencei karneválról

 

Csíki János alkotásaiból nyílik tárlat február 21-én, szerdán 18 órakor a nagyváradi várban lévő EFA Kiállítási Központ Vilidár István termében, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület szervezésében. Az alkotónak az idei Velencei Karneválon készített fényképeit tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás március 20-ig látogatható.

Az 1952-ben született Csíki János jelenleg Hegyközpályiban él. Tagja az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesületnek, valamint a Kárpát-medencei Magyar Fotográfusok Társaságának (KMFT). Gyermekkora óta érdekli a fényképészet. Díjakat nyert hazai és nemzetközi szalonokon, egyéni fotókiállításai voltak Nagyváradon és Nagykárolyban.

A vernisszázson az új tárlat 38 képből összeállított anyagát Tóth István fotóművész, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület alapítója és elnöke méltatja. A megnyitón muzsikál Thurzó Sándor József brácsaművész.

Csíki János elmondta: az idei karneválon jó néhányszor meg kellett küzdenie a mostoha időjárási viszonyokkal. Volt úgy, hogy egyik kezében esernyőt tartott, másik kezében pedig a fényképezőgépet. Reméli, az olykor mostoha körülmények dacára is sikerült néhány különleges mozzanatot megörökítenie.

Az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesületegyüttműködő partnere a Summit Agro Románia, a Nagyvárad és a Térség Turizmusát Népszerűsítő Egyesület(APTOR – Visit Oradea) és a Tavirózsa Fotóklub.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu