Kulturális folyóirat és portál

dutka akos

2023. január 26 | Hírek

Félévszázadok viharában – Dutka Ákos-emlékest a színházban

Ötven éve, 1972. december 27-én hunyt el Dutka Ákos (1881-1972) költő, publicista, szerkesztő, a modern magyar poézis egyik úttörője, A Holnap antológiák megbecsült tagja, a Holnap Irodalmi Társaság egykori titkára. Az első világháború végén Budapestre költözve a külügyminisztérium sajtóelőadója, később a Friss Újság felelős-, majd főszerkesztője, a német orientáció és a náci bevonulás ellenzője, az 1956-os forradalom egyik első köszöntője. Hosszú életútja alatt mindvégig megmaradt szülővárosa poétájának, két prózai visszaemlékezése is a századelő Nagyváradjának, A Holnap városának állított méltó emléket. Az egykori költői „hetesfogatból” ő az egyedüli, aki valóban a város szülöttje.

Emlékére, dr. Boka László irodalomtörténész kezdeményezésére, január 27-én, pénteken 18 órától a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában ünnepi ülésszakot szervez az Újvárad folyóirat és kiadója, a Holnap Kulturális Egyesület, szakmai partnerségben a Szigligeti Tanoda Egyesülettel.

Az est során két, vetítéssel színesített előadásra, valamint egy kerekasztal-beszélgetésre kerül sor. Közreműködnek a Szigligeti Színház színművészei, Dobos Imre és Dimény Levente, illetve zenei darabokkal és megzenésített Dutka-versekkel Thurzó Sándor József (mélyhegedű) és Boros Beatrice (zeneszerző, ének, zongora).

A rendezvény díszvendége dr. Ilia Mihály irodalomtörténész, címzetes egyetemi tanár. A kerekasztal-beszélgetést vezeti: Szűcs László, az Újvárad főszerkesztője.

Előadók: dr. Borbás Andrea irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmuzeológusa; dr. Boka László irodalomtörténész, a BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa, a Partiumi Keresztény Egyetem docense.

A belépés díjtalan, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Az est végén a résztvevők koszorúkat helyeznek el a holnaposok szoborcsoportjánál.

 

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu