Kulturális folyóirat és portál

debrecen

2021. június 26 | Hírek

Erre jöttünk – Debrecen 21. századi versekben

Két debreceni szerző, Szénási Miklós író, költő, újságíró és Heller Zsolt esszéista, író, költő, folkesztéta Erre jöttünk – Debrecen 21. századi versekben című kötetét a szerzők jelenlétében június 26-án, szombaton 17 órakor mutatja be a Partium Ház a nagyváradi várban (A épület, I. emelet, 18-as terem) , a Szent László Napok keretében.

A könyvbemutatón a két szerzővel Stanik István újságíró, a Magyar Házak szakmai igazgatója beszélget. A kötetben megjelent versekből Tóth Tünde nagyváradi színművész olvas fel.

A könyvet illusztráló, Debrecen hangulatát megidéző fotók, melyek Gólya György alkotásai, vetített formában színesítik az író-olvasó találkozót.

A kötetről: Sajátos hangulatú könyv született Debrecenről. Szerzői Heller Zsolt és Szénási Miklós, akik úgy gondolták, megmutatják a város mai arcát – ahogy ők látják. Ebben a kötetben kivételesen nincs semmi Főnix, semmi cívis, nem a szokványos ikonok mentén indultak el, hanem személyes gondolataikkal, élményeikkel, emlékeikkel rajzolják meg az ő közös Debrecen-térképüket. A karcsú kötet Gólya György hangulatos fotóival lett teljes. A versek és a képek úgy mesélnek Debrecenről, hogy az is megtalálhatja benne önmagát, aki még sohasem járt ott – de ezek után biztosan útra kel…

A szerzőkről: Szénási Miklós 1967-ben született Debrecenben. Lapszerkesztőként és újságíróként dolgozik. A napi hetvenezres látogatottságú Dehír.hu hírportál főszerkesztője. Verset és prózát is ír. Fontosabb könyvei: A kert, Boszorkányos széphistória, Kerülöm a könyveket, hiszen július van; Sugárhajtású nosztalgia. Legutóbbi kötetei: A Pacsirta utcai társasház, Erre jöttünk (Heller Zsolttal).

Heller Zsolt folkesztéta, esszéista tudományos munkáit tekintve vallás- és szimbólumkutató. 1970-ben született zsidó, erdélyi-magyar családban. Szülei számára egyaránt szempont volt, hogy a zsidó valláson túl a család református gyökereire is támaszkodva ismerje meg a hit világát. Ezáltal olyan multikulturális közegben nevelkedhetett, amelyre alapozva a későbbiekben meghatározta a tanulmányait és azokon át az oktatói és kutatói munkáját.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu