Kulturális folyóirat és portál

2013. március 2 | Benkő Kinde Annamária | Kritika

Emberségajándék

Ígéretesen kezdődött Nagyvárad színházában a tavasz. Március 1-jén végre olyan bemutatót láthattunk Szabó K. István rendezésében, ami az emberségről szólt… A Nagy Romulus című előadás volt az. Jólesett ez az előadás, hiszen lassan kivétel a mai színházi divatban, ami arról szól, hogy szinte kizárólag negatív véleményeket közöl az emberekről, emberiségről. Kolozsvár és Temesvár irányából is érkeznek felénk az ilyen hírek. Olyan képeket mutatnak a nézőnek, amelyeket megtekintve az embernek lehetőleg már élni se legyen kedve. Ha gondolkodni kezdek rajta, bizony sokat és keményen kellene gondolkodnom azon, miért is lehet ez vonzó a nézők számára. Racionálisan arra gondolna ugye az ember, hogy olyan jó az élete már a nézőnek, hogy csak az jelenthet neki változatosságot, ha valami szörnyű, riasztó történettel találkozik a színházakban. Amelyek ostoba, gonosz, embertelenségben viselkedő szereplők életét mutatják be egyre plasztikusabban. Ugyebár ez lehet csak a nézőnek érdekes…

Friedrich Dürrenmatt az ötvenes években Svájcban írta ezt a drámát. Benne van levegőjében a szabadság is, és ugye a Hitler-féle elképzelések kizárásának köszönhető túlélés végett érzett öröm is. Benne rejtőzködik abban, ahogy másként lehet kezelni a levegőt olyan időkben, mint amilyen az ötvenes évek voltak. Rómáról ugyan szó van, de hát történelem nélküli… Pedig a nézőknek mégiscsak szüksége van valamire, amitől induljon, amikor az egész történetet végigjárja gondolatban.

Érdekes műfaji meghatározás a (tragi)komédia is. Tagadhatatlan, van néha nevetés. Aminthogy a történet vége felé tragikus események is: amiket elmondanak. Nem a nézők szeme láttára történnek. Aki nagy segítséget nyújt a közönség „tájékoztatásában”, az a főszereplő. A Nagy Romulust játszó Szélyes Ferenc jelenléte bizonyos színvonalat jelent már saját magától a jelenetekben, amelyekben láthatjuk őt. S mintha valamennyi színész alkalmazkodna ahhoz, hogy egy régi, legalábbis időben kevésbé azonosítható történetet alakítanának.

Szabó K. István szokásához híven különböző szinteken különféle lehetséges érdekességeket, „élvezeteket” ad a nézőknek. Aki még egyszer megtekinti az előadást, biztos lehet abban, hogy újabb gondolatokra is rátalál. Horváth Károly a jelenetek változásához olyan zenéket komponált, amelyek többféle hangulattal szolgálják a (tragi)komédiát. Florina Bellinda Vasilatos kosztümjeiről, díszleteiről külön tanulmányt is lehetne írni. Az biztos, a számos érdekes és hangulatos ruha annyira elvarázsolja azt a színészt, aki viseli, hogy meg sem lehet ismerni, amíg meg nem szólal.

Íme a színészek névsora, akiknek köszönettel tartozunk az emberségünk ébrentartásának, ébresztésének szóló hangokért: Romulus, nyugat-római császár – Szélyes Ferenc; Julia, a felesége – Fodor Réka; Rea, a leánya – Gajai Ágnes; Isauriai Zénó, keletrómai császár – Dimény Levente; Aemilianus – Pál Hunor; Mares, hadügyminiszter – Firtos Edit; Tullius Rotunda – Tóth Tünde; Spurius Titus Mamma – Szotyori József; Achilles – Hajdu Géza; Pyramus – Dobos Imre; Apollyon, műkereskedő – Csatlós Lóránt; Caesar Rupf, nagyiparos – ifj. Kovács Levent; Phylax, a színész – Hunyadi István; Odoaker – Kardos M. Róbert; Theodora, az „unokahúga” – Pitz Melinda; Phosphoridos – Varga Balázs; Sulphurides  – Csepei Róbert; Szakács –  Csíky Ibolya; Hírnök, a lányka – Ababi Csilla.

Copyright © 2021 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu