eltévedő
úgy pakolod ki elém a szerveid, mint
aki most jött haza bevásárlásból, nézd,
ezt akciósan vettem, ez csak simán
le van járva, de jó még nekem,
csak úgy zizeg a seb a hasadon, mint
egy lengőajtó, még egy kis dohányt is
köpsz a földre, hogy meglegyen az
összhatás, majd tányérokat kezdesz
összetörni, apád tanította még anno
kilencvennyolc környékén, és
azóta gyűlölöd a zsíroskenyeret,
egyszer mesélted, amíg én a függöny
mögött kerestem a pókjaid, amik az
éjjel a szemed alól másztak elő, azt is
mondtad, hogy anyád azóta befőttesüveg,
a kamrában ül és várja a tavaszt, mert
az egy olyan kezdet, ami vég, és ő mindig
szerette az ilyen erős allegóriákat, és akkor
mondod, hogy akkor most főzzünk veselekvárt
meg májkompótot, szórjunk bele a vakolatból,
mert abban még van valami közös, ahogy
hordja magában a füstöt és a dohos szájszagunk,
én meg mi mást is tehetnék, a szőrszálaim mind
póklábak, egyszerre nyüzsögnek én meg
ki akarom tépni őket mind, mert irtózom
ezektől, hát főzzük a lekvárt, mondom,
miközben szorítjuk egymás kezét, a gyűrűd
mélyen belevés az ujjaidba, hadd csak fájjon,
és rotyog a lekvár, kavarjuk kis életünk,
mindeközben üvöltünk, üvöltünk, mint
két magatehetetlen, taknyos kisgyerek,
aki a kijáratot a plázából sehogy sem találja.