A befutás és a halál között
A nehéz témákat feldolgozó nyitódarabok után, szívmelengető felüdülést hozott a X. Nagyváradi Nemzetközi Színházi Fesztivál (FITO) második napját lezáró produkció szeptember 11-én, pénteken, amikor is a bukaresti Metropolis Ifjúsági Színház művészei teltház előtt mutatták be Club 27 című előadásukat. A nosztalgikus visszarévedésekben és jó zenében bővelkedő darab sokkal több egy tinirománcnál. Számadás az életről, aprópénzre váltott tehetségről, elfecsérelt időről és emberi kapcsolatokról, valamit a gyász feldolgozásáról – mindez a fiatal Janis szomorkásan csillogó, de az élet varázsát folyamatosan kutató tekintetének prizmáján át, akit az előadásban kiválóan testesít meg a sokoldalú színésznő, Cătălina Mihai, aki egyébként a tapinthatóan önéletrajzi ihletésű darab szerzője.
Az Alex Bogdan rendezésében színpadra vitt történetben az énekesi karrierről álmodó Janis a 27-ik születésnapja előtt áll. Épp abba a korba készül lépni, amikorra egy valamire való művész már befut, vagy – saját zenei példaképeihez hasonlóan – meghal. Ráadásul ez az első születésnapja az őt egyedül felnevelő édesapja Leo (Tudor Aaron Istodor) nélkül, akit bálványozott, és aki mélyen elültette a tehetséges lányban a hitet, hogy többre hivatott, mint amire kilátástalan vidéki környezete predesztinálná. Épp ezen a kritikus és bárhova vezethető estén lép be váratlanul újra az életébe gyerekkori barátja, Arti (Ștefan Iancu), s a találkozás által felkorbácsolt emlékek arra késztetik, hogy szembenézzen múltbéli sérelmeivel, s fontolóra vegye, hogy talán más is húzódik az általa ismert végletek között.
Az idősíkokon gyakran ugráló narratíva kiváló lehetőséget ad a színészeknek eszköztáruk felmutatására, hiszen több életkorban is eljátsszák karaktereiket. Különösen Cătălina Mihai emelkedik ki, aki énektudását is megcsillantja. A cselekményhez mérten sokoldalú és váltakozó a Clara Ștefana által tervezett díszlet is. A színpadot egymással éles kontrasztban álló kellékek és díszletek népesítik be. Bárszékek és gyerekágyak, sörösüvegek és hintalovak rendeződnek át újra és újra, ahogy a gyermekkori emlékek a felnőtt realitásokkal találkoznak.
A darab óda a gyermekeiket rossz körülmények közt nevelő jó szülőkhöz, az elvesztett szerettekhez, és az ezredforduló vidéki fiatalságához, annak jellegzetes elemeivel, a közösségi játékokkal, mp3 lejátszókkal, Adria Colával és a tévében futó rajzfilmsorozatokkal.
Súlyos tragédiák közötti lassú felnőtté válásukat nyomon követve a közönséget is magával ragadta a főszereplők közti tüneményes kémia. A fiatal bukaresti színészek összjátéka nemvárt és szinte tapintható energiát teremtett a színpadon, amire a váradi publikum azonnal ráhangolódott, s az így közösen megélt érzelmi mélységek és magaslatok katartikus tapsviharhoz vezettek az előadás végén. Olyan álló ovációhoz, amely mindenképp a fesztivál addigi legnagyobbika volt.
Szombati-Gille Tamás
Fotó forrása: a fesztivál Facebook-oldala.