Kulturális folyóirat és portál

fabian 6

2019. június 18 | Fried Noémi Lujza | Irodalom

Az első kötettől a hagyatékig

Halálának első évfordulóján Fábián Sándor költőre emlékeztek a Várad folyóirat szerkesztőségében június 17-én.

 

Tavaly, egy nappal 81. születésnapja után távozott az élők sorából Fábián Sándor. Róla, pályakezdéséről és hagyatékáról egyaránt szó esett hétfőn délután. A szerkesztőségünkben folytatott beszélgetés kezdetekor Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat főszerkesztője néhány fényképpel idézte fel a költő emlékét, válogatott kötete váradi és nagyszalontai bemutatóinak megörökített pillanataival, majd lányával, Fábián Judittal beszélgetve idézték fel a költő emlékét.

Fábián Sándor teljes hagyatéka még feldolgozásra vár, árulta el Fábián Judit, akitől azt is megtudhatták a jelenlévők, hogy édesapja 2008 és 2012 között inkább naplót vezetett, így naplóverseket, vagy ahogy ő nevezte „naptárverseket” talált meg, volt rá példa ugyanis, hogy a verseket naptároldalak hátlapjára írta le. A betonba zárt temetői táj című, 2010-es verset fel is olvasta, (hamarosan a Váradben is publikáljuk) de szemelgetett az édesapja által megőrzött kritikák közül is, például az 55 éve megjelent, Nehéz szépség című debüt kötetről is. Mint mondta, a naplóbejegyzésekből kiderült, hogy édesapját az utolsó években depresszió gyötörte, egy bejegyzésben el is búcsúzott szeretteitől, s hangot adott aggodalmának is, hogy mi lesz velük az ő távozása után.

A Kelet-Nyugat hetilapnál együtt töltött évekről, a közös munkáról Szilágyi Aladár beszélt, felidézte többek között, hogy Fábián Sándor volt az, aki munkatársként sosem tolta magát, saját írásait előtérbe, ellenben sokszor mentett meg mások által felületességből vagy szakmai féltékenységből kidobásra ítélt kéziratokat. Szó esett arról is, hogy mennyire fontosnak tartotta, s megőrizte a kritikákat, de az is kiderült, hogy választott orvosi hivatását nem adta volna fel egy szerkesztőségi íróasztal kedvéért. A napi, üzemorvosi munka a Doktor Danyekről szóló novellákban, tárcákban is megjelent, ezekből egyébként kötet készül. „Költői minőségében is letette az orvosi esküt” – idézte többek között Szilágyi Domokosnak a Nehéz szépségről szóló kritikáját Szűcs László, aki a barátoknak, ismerősöknek is szót adott a beszélgetés során, így a résztvevők a Fábián Sándorhoz fűződő emlékeiket is felidézhették hétfőn délután. Felidézte többek között a költőhöz fűzűdő emlékeit F. Bathó Ida színművésznő, aki már a versírással próbálkozó medikus Fábián Sándorral egy időben volt Marosvárárhelyen a színművészeti főiskola hallgatója.

 

A címlapképen: Fábián Sándor dedikálja Ars brevis, vita idem (Várad folyóirat, 2015) című válogatott verskötetét

A szerző felvételei

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu