Kulturális folyóirat és portál

2012. július 12 | Merényi Krisztián | Irodalom

Áruló

Megtalálják a harmadikat is. A boglyavári tanya közelében. Mellette felírat: „Mocskos áruló, az ilyenek így végzik”. A pár hete talált mellett is hevert kartonlap: „Árulkodó Júdás, végre megdögöltél!” A legelsőnél pedig: „Csúnya szokás másokat bemószerolni!” Mindegyik mellett más írás, de a grafológus rögtön látja, hogy egy kéztől származik.

Tudta Garas nyomozó, hogy erdőszélen kell keresni. A másik kettőre is a környéken leltek rá. Nekivágnak reflektorokkal, kutyákkal.

Egy nyír tövében fekszik agyonvert fejjel. Középkorú, alacsony férfi. Egyik estnél sem találnak indítékot.

Rendőrszem látja, hogy holtában hozták ide. Mit keresett volna az erdőszélen, ő, aki csak elvétve járt szabadba. Inkább a sarki kocsmában zenélgetett, azért legalább óradíjat kapott.

Egy hónapon belül a harmadik… Ez már sorozatgyilkosság! A nép és a rádió is ezt mondja.

Szabados százados veszi fel a jegyzőkönyvet, épp helyszínel. Egyébként leginkább irodista az őrsön, méghozzá főirodista. Húsz éve kopó, nem is akármilyen.

Ma ki kellett jönnie, érdekli az ügy, jelenléte megnyugtatja a kollegákat. Szabadosnak borongós a viszonya Garassal, más beosztás, más terület… szakmai féltékenység; kölcsönösen. A hullánál maradva, betyár ijesztő külsőszemmel, nekik csak egy munkadarab. Reálisan nézve, szét van csapva a feje, száján bordóra száradt vérfolyások, a dülledt, fehér szemgolyók belehasítanak a sötétségben. Vassal verték be a koponyáját.

Hamarosan kiderül – maga Garas őrmester lel rá –, hogy mindhárom áldozat nemrégiben feljelentést tett az őrsön, méghozzá Szabados századosnál.

Az első áldozat szemetelő szomszédja ellen tett feljelentést. A második pár nappal később szintén nála vallott hangos szomszédjai ellen A legutóbbi, nyírfás halott a minap tett vallomást agresszív apja ellen.

Kollégáinak feltűnt, hogy Szabados az utóbbi időkben feltűnően türelmetlen, és jegyzetelés közben szeme körül rángatózik az arcizma, utóbbi időkben mintha jegyzetelés nélkül is ezt tenné.

Miután az áldozatok megtették feljelentésüket, Szabados egyedül maradt, néha valamelyik mundéros tartózkodott a közelében, ilyenkor több ízben kiabálta: „Áruló!” Olykor szaggatottan, akár ötször-hatszor is.

Aztán pár formaság, és kattant is Szabados százados kezén a bilincs.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu