2011. augusztus 25 | Markó Béla | Irodalom

Áramlunk tovább

Még folytatódnék én is észrevétlen,
s nem kezdődnék és nem végződnék most már,
jönnék-mennék veled csak kéz a kézben,
kapcsolódnék s te tovább kapcsolódnál

egy verébhez, ki elröpült fölötted,
és könnyű köpönyegként a tekintet
hozzátapadt, s már magadhoz kötötted,
vagy ő kötött végképp magához minket,

és áramlunk tovább felhőbe, fénybe,
majd ismét vissza egy kinyújtott kézbe,
ahogy felforrósodnak, majd lehűlnek

az esőcseppek, könnyű érintések
vesznek körül, és széthordoznak téged,
s én hópelyhenként újra egybegyűjtlek.