Kulturális folyóirat és portál

2013. február 11 | Kovács Emőke | Társadalom

A zsidó színház 130 éve

Kedves kis színháztörténet-óraként tudnám meghatározni. Liontescu Mya, a bukaresti Állami Zsidó Színház irodalmi titkárának előadását, aki a zsidó színház történetét foglalta össze dióhéjban.

Olyan volt a hangulat, mint mikor a nagymama beül az unokák közé, mesélni kezd, és nem bírja abbahagyni. A mi kedves mesélőnket az állította le, hogy indulnia kellett a vonathoz. Már az első 15 perc után kialakult egyfajta bensőséges hangulat ezen a beszélgetésen, egyrészt, mert kevesen voltunk, másrészt olyan melegszívűen mesélt; néha majdnem az orrunkra koppintott, ha nem tudtunk egy kérdésére válaszolni. Ugyanis néha bekérdezett a román irodalommal kapcsolatosan. Szabó K. Istvánon kívül más nem nagyon tudott válaszolni, és gyanítom, az elhangzott ismertető sem volt ismerős sokunknak. Valamiért elhaladunk a mellettünk élő kultúra mellett, nincs alaptudásunk róla.

A román zsidó színház 130 éves múltra tekint vissza, 1876-tól beszélhetünk hivatalos zsidó színjátszásról, ami Iaşi-ban indult útjának. Az itt dolgozó színészek játékáról Mihai Eminescu is elismerőleg nyilatkozott. A második világháború ránehezedett a színházra is: Romániában betiltották a jiddis nyelvet, így színházukban csak románul lehetett játszani. Ezután a nehéz időszak után a színház áttelepedett Bukarestbe, ahol napjainkig működik. Liontescu Mya elmondása szerint nyitott színházról beszélhetünk, Bukarestben fellendült az élete: gazdag repertoárt, jó színészeket mondhatott magáénak. Még a nemzeti színház színészei is vendégszerepeltek, természetesen jiddis nyelven. Brecht, Molière, Lessing, Ibsen darabjait játszották sikerrel.

A zsidó színházi világ a múlt század elején élte virágkorát Bukarestben. Sajnos arról nem kaptunk átfogó képet, hogy jelenleg milyen koncepció szerint működnek, milyen elgondolás alapján készítik el az évadtervüket.

Mindenesetre ízelítőnek elegendő volt. Talán egyfajta felhívás arra, hogy érdeklődjünk utána.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu