Kulturális folyóirat és portál

diktator nagy

2026. november 18 | Fried Noémi Lujza | Kultúra

A gyűlöletdíler

Galló Ernő színművész remekelt hétfőn a Transilvania Színpadon. Arcával, testével, hangjával játszott, tehetségével pedig elhitette a nézőkkel, hogy ő a négyéves óvodás, az anyját védő gyermek, a kiközösített kamasz, a gátlásos színinövendék, a frusztrált, alacsony férfi… és ő a diktátor, ha úgy tetszik, a mindenkori diktátorok őstípusa. A marosvásárhelyi Yorick Stúdió Székely Csaba Egy diktátor születése című monodrámáját hozta el Sebestyén Aba rendezésében a Nagyváradon szombatig tartó 12. Interetnikai Színházi Fesztiválra.
Érkezésünkkor a nézők között ül Galló Ernő, azaz Kopács János. Ő is egy közülünk, később széket kér, kezet fog a nézőtéren ülőkkel, és játékához remekül használja a nézőtérre vezető lépcsőket, valamint a vele szemben felállított lépcsőzetes állványt. Az előadás egyetlen színpadi kelléke az állványos mikrofon, amelynek minden része mintha fegyverré alakulna a zárójelenetben.
Az előadás visszatérő motívuma Kopács és a szurkány meséje. Szinte lehetetlen utólag visszaadni az összes elhangzó szójátékot és nyelvi bravúrt, a történet mégis könnyen követhető: a főhős ezzel indít, majd élete egy másik szakaszában, a mese újbóli előadásakor döbben rá, hogy képes manipulálni az embereket. Alkoholista, bántalmazó apa, korán elhunyt, fogyatékkal élő öcs, színészi álmairól lemondó anya – a sivár gyermekkor képére a rossz iskolai élmények is ráerősítenek. A fiú hamar megtanulja, hogy akkor fogadják be, ha rajta, és nem vele nevetnek.
Első sikerélménye bejutása a „Szín- és Szemfényvesztési Egyetemre”, ahol Feri bácsitól megtanulja, hogyan rejtőzhet maszkok mögé, miként manipulálhatja a nézőket, hogyan érheti el, hogy valaki akár a nyílt utcán is kövesse őt. Kopács azonban egy dühkitörés után az egyetemet is otthagyja, hazamegy, ahol szerető édesanyja fellépést szervez neki az idősotthonban, ahol dolgozik. Itt elfelejti a szöveget, visszanyúl Kopács és a szurkány meséjéhez, majd a taps hatására rádöbben: hatni tud az emberekre. Két hét múlva már a téren várja hallgatóságát, ahol szintén sikert arat.
Kopács ezer figura bőrébe bújik útkeresése során: látjuk Michael Jacksonként, Napóleonként vagy Hitlerként, Rocky szerepében küzd, Freddie Mercuryként pedig a közönséget is bevonja az előadásba. A lányokkal, nőkkel sincs szerencséje. Kamaszként könyvek főhősnőit idealizálja, miközben a való életben kezdeményezései rendre kudarcba fulladnak. Szüzességét is prostituálttal veszíti el, Feri bácsi közbenjárásával. Visszatérő szereplő az életében Helga, akivel különböző élethelyzetekben találkozik, de a kettejük közötti történések sem hoznak sok jót számára.
Miközben Kopács János mesél, érzéseit is megismerjük: csalódásait, frusztrációit, azt, hogyan tanulja meg ki- és bekapcsolni az érzéseit, amikor apja veri az anyját. Érzékeljük a növekvő agressziót is, amikor elmeséli, hogy kamaszként lelöki a lépcsőn azt a lányt, aki imádottját az osztályterembe kíséri, miközben ő még beszél hozzá. És halljuk, hogyan ismeri fel a hatalom és a manipuláció természetét, hogyan teremt ellenséget, akitől csak ő tudja megvédeni a népet.
Diktátor születik a szemünk előtt. Olyan ember, aki egyes élethelyzetekben sajnálatra és szánalomra méltó, máskor nevetséges gyermek, ifjú vagy férfi, ám lassan felismeri, miként fordíthatja saját javára mások félelmeit és indulatait.
A szurkányos mese nem csupán egy kedves gyermekkori emlék, hanem a diktátori retorika alapja. Először a szeretethez, a testvérhez, a közös emlékekhez kötődik, később azonban Kopács rájön, hogy a történetben van valami, amivel tömegeket lehet megszólítani: egy fenyegető ellenség, egy veszélyben lévő közösség és egy hős, aki megmentheti őket. A mese így válik a manipuláció eszközévé. A közönség pedig nem egyszerűen hallgatója, hanem részesévé is lesz ennek a folyamatnak.
Galló Ernő alakításának egyik legnagyobb erénye, hogy a figura folyamatos átalakulását nem külsőségekkel érzékelteti. Arcjátéka, gesztusai, hangjának változásai, a különböző karakterek közötti villámgyors váltások megmutatják a sérült kisembert és a benne növekvő zsarnokot. A humor, az önirónia, a groteszk helyzetek sokáig elfedik a fenyegetést, de a nevetés néha az arcunkra fagy.
Sebestyén Aba rendezése érzékenyen használja ki a közönség közelségét. Kopács szinte civilként mozog közöttünk, megszólít, kapcsolatot teremt, kezet fog a nézőkkel. Ez a közvetlenség azonban fokozatosan új értelmet nyer: miközben a főhős a tömegek megnyerésének technikáit sajátítja el, mi magunk is megtapasztaljuk, milyen könnyű bevonódni egy jól elmesélt történetbe, és milyen egyszerű azonosulni azzal, aki a megmentő szerepében tetszeleg.
A történet végére Kopács már nem csupán a nevetséges, elutasított kisember, aki szeretné, ha végre figyelnének rá. A Helgával való utolsó találkozásakor fenyegetővé, erőszakossá válik, és a hatalom birtokosaként viselkedik.
A diktátor tehát nem egyik pillanatról a másikra születik. Ott van benne a gyerekkori sérülésekben, a megaláztatásokban, a kudarcos kapcsolatokban, a vágyban, hogy végre fontosnak érezhesse magát. De mindez önmagában még nem magyarázat, és főként nem felmentés. A döntő pillanat az, amikor felismeri, hogy mások félelméből, gyűlöletéből és összetartozás iránti vágyából hatalmat kovácsolhat. Ekkor válik a mesélőből népvezér, a kisemberből diktátor, a történetből politikai fegyver. És ő lesz a gyűlöletdíler, aki megadja az embereknek azt a gyűlöletet, amelyre szükségük van ahhoz, hogy a mindenkori diktátorokat hatalomban tartsák.

 

Copyright © 2026 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu