Kulturális folyóirat és portál

2012. január 26 | Dr. Földes Béla | Művészet

A csendes ellenálló

Minden újító és alkotó ember valamilyen mértékben nonkonformista. Az újítás, a jobbítás lényege, hogy a megszokott, az általában elfogadott valóság újraértékelhető és megváltoztatható. A tapasztalat mutatja, hogy nem mindig (illetve nem csak) a forradalminak kikiáltott, a rombolást is feltételező változtatások teremtenek új és maradandó értékeket. Olykor az átrendezések, a fejlesztések, illetve az új szempontú átértékelések is eredményezhetnek a kor ízlése szerinti szépet, újszerűt. Amikor a gótika felváltotta a román stílust vagy a barokk a gótikust, akkor az újítók nem a statika fizikai törvényét változtatták meg, hanem azt egy más ízlésnek, egy új szemléletnek megfelelően alkalmazták. Valahogy így látom én Jakobovits Miklós életművét is.

Miklós művészeti és közéleti (főleg művészetet szervező) tevékenysége úgy eredményezett európai mércével is maradandónak jegyzett értéket, hogy szakterületének számos ágában átértékelt, továbbfejlesztett és kiteljesített. Nem a festészet alaptörvényeit akarta megváltoztatni, hanem az ismert anyagoknak, színeknek és stílusoknak adott a kornak és az ő transzszilván életterének megfelelő új értelmezést. Aki érdeklődött Jakobovits alkotásai iránt, az láthatta az évek során, hogy ő tud festeni figuratív kifejezési módban, díszíteni a freskótechnikák alkalmazásával, lényeget kiemelni az absztrakt alkotás jegyében, és nem utolsósorban világnézeti és művészeti meggyőződésének a szatirikus-groteszk stílus eszközeivel is hangot tud adni.

Az évtizedek során a művész Jakobovits változásai köthetők az ember Jakobovits élettapasztalataihoz. A több mint harmincéves barátságunk során alkalmam volt néhány élethelyzet megfigyelésére, aminek alapján a fentieket állítom.

A 80-as évek közepén már ismertem annyira a művészt, hogy tudjam róla, mennyire ember-, érték- és művészetcentrikus. Közismert volt az akkori nagyváradi értelmiség körében, hogy Miklós sem anyagi, sem más előnyökért nem volt hajlandó kiszolgálni az akkori párt érdekeit, és alkotásaiban, írásaiban, de magatartásában is kinyilvánította kiállását az igazság és az értékek mellett. Nem csoda, hogy emiatt zaklatták. Házkutatásokkal és megfigyelésekkel próbálta a securitate más belátásra téríteni. Csendben és következetesen ő ellenállt. Ez az ellenállás azonban rendszerint tettekben is megnyilvánult. Mindenki értette, akinek szeme és esze volt hozzá, hogy abban a korszakban az ő groteszk alkotásai tulajdonképpen lázadás a diktatúra ellen. Ezt sokan tudták, köztük én is. Ennek ellenére ugyancsak meglepődtem azon a zimankós késő őszi estén, amikor huncutkodó mosollyal meghívott az egyik műtermébe. Amikor beértünk a műterembe, bezárta az ajtókat, majd felszedett néhány padlódeszkát. Perceken belül előkerült 15-20 szatirikus rajz és főleg az akkori újságokból összeollózott kollázsgyűjtemény, amelyek egytől egyig a Ceauşescu házaspár, valamint a talpnyalóik kigúnyolása céljából lettek összeállítva és rajzzal, festéssel kiegészítve. Egész este ezeken nevettünk. Azokban az időkben tartottak nála házkutatásokat is. Mindketten tudtuk, hogy „az ördög nem alszik”. Miután elszórakoztunk a bemutatottakon, az „alkotások” visszakerültek a padló alá, majd nyilvánosan ezekről 1990-ig egyikünk sem beszélt, mert… ki tudja? Ekkor neveztem el magamban Jakobovits Miklóst csöndes ellenállónak.

Ha valaki majd megírja a művész életrajzát, valószínűleg sok más olyan élethelyzetet tud felderíteni, amely bizonyítja, hogy a rossz időkben őt nemcsak gyanúsították azzal, hogy ellenzéki, hanem az őt megfigyelők tudták is ezt, csak nem sikerült nekik kellőképpen bizonyítaniuk. Mindig intelligensebb volt a tettes alkotó, mint a már szinte paranoiás gyanakvók.

Kevesen tudják például azt, hogy amikor a 80-as években Miklósnak sikerült az NSZK-ban kiállítani és néhány hetet Nyugaton tölteni, a gyanakvók érdeklődéssel várták hazatérését. A biharpüspöki állomáson a csomagjait átkutatva úgy tűnt, nincs mibe belekötniük. Az ellenőrzés szinte már befejeződött, amikor az egyik vizsgáló „szakértő” felfedezte, hogy egy pár használt cipő egy plakátba van becsomagolva. Mivel a plakáton valamilyen utalás volt az ellenálló baszkokra, úgy vélték, itt van a tett, amiért le kell szállítani a vonatról az utast és rögtön meg kell kezdeni a kihallgatását a nyomozók irodájában.

Ma hihetetlennek és abszurdnak tűnik a történet, de talán ez is magyarázza, hogy a kortárs Páskándi Géza miért választotta az abszurdot, a festő pedig a szatirikus groteszket, hogy korát megfelelőképpen, de a művészet valós eszközeivel mutassa be a világnak és az utókornak.

Évfordulót ünneplünk, és ebből az alkalomból kívánom barátomnak, a nagyra becsült képzőművésznek, hogy most is és mindig legyen ellenálló abban a szellemben, amely szerinte az örmény-magyar génjeinek, mestereinek és sajátságos életútjának az eredménye.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu