Jakobovits 75
A jelenkor Nagyváradja számára megkérdőjelezhetetlenül fontos művészi pályára összpontosít e lapszámunk abból az alkalomból, hogy Jakobovits Miklós festőművész augusztusban töltötte be 75. életévét. Találkozhatnak a következő oldalakon baráti méltatásokkal, költői hangú megfogalmazástól művészetének szakmai megközelítésű elemzéséig, emlékek és élmények felidézésével, továbbá korábban már publikált interjúk mellett egy – feleségével, művésztársával közösen készített – beszélgetés szerkesztett szövegével, valamint kuriózumként egy grafológus szakértő íráselemzésével.
Mindezekhez nem hozzátenni kívánnak e bevezető sorok, s nem is azokat kiegészíteni, pontosítani, netalán árnyalni mindazt, amiről Jakobovits Miklós művészetének szakavatott értői és empatikus szemlélői szólnak. Igaz, valójában nem valami másról beszélek, amikor a képzőművész mellett azt az iránymutató szellemiséget, azt a felelős, értékközpontú gondolkodást méltatom, ami teljessé teszi a Róla alkotott képet. Azt a szemléletet, ami sajnos mifelénk ma még „kor-szerűtlen”, hiszen az aktuális kulturális-közéleti trendekkel szembemenő, azokkal polemizáló. Márpedig Jakobovits Miklós művészetének univerzumához az ő világképe, világlátása, az ő művészi-emberi szabadsága is szervesen hozzátartozik, ebből táplálkozik, ez teszi egyedivé és meghatározóvá. Ez az ő művészetének aranyfedezete.
Mert nem csak a szín, nem csak a forma, nem csak a piktúra, nem csak az ecsetvonás, nem csak az anyag kell az ő hiteles és mély értéséhez, mert kell a dühe, kell a csalódása, kell a rajongása, kell az iróniája, kell a tanítása, kell a feddése, kell a bátorítása, kell a véleménye. Kell az embersége. Különben itt és most védtelen és vesztes lesz a humánum.