Nyomasztó szabadság
Nyomasztó – az első szó, ami eszembe jutott a nagyváradi Szigligeti Színház és Regina Maria Színház újabb közös előadásáról. És ez ebben az esetben nem negatív jelző, hiszen nyomasztó a kor, amit a darab felidéz, és a kérdés: hogyan lehet, meg lehet-e találni egyáltalán a külső vagy belső szabadságot? A haza sólymai / Moka –című darab megtörtént eseményre alapul, 1971 május 27-én a margittai Moka Béla társaival felszállásra kényszerített a nagyváradi reptéren egy gépet, és Bécsig repült vele. Később hazatért, és súlyos éveket töltött a szamosújvári fegyházban.
A darab jelenetekből áll össze, a színművészek múzeumi üvegtárlókat idéző dobozokban játszanak. Már az elő jelenet során, amikor a tanító a sasról magyaráz a kisdiákoknak, elhangzik Moka Béla neve, és az irányvonal: ahhoz, hogy biztonságban élj, hogy ne figyeljenek fel rá, ne csapjanak le rád a ragadozók, ne légy feltűnő, ne távolodj el a nyájtól. A darab megidézte az 1980-as évek világát – bár a narráció szerint a ’70-es évek kevésbé voltak sötétek, voltak divatosabb ruhák, ugyanakkor már a sorban állás megjelenik. A jelenetek között a díszletet átrendezők fejlámpája az áramszünetekkor használt zseblámpák fényét idézi. Amikor Moka Béla elveszti bal lábát egy traktorbalesetben, és szenved saját ágyában/dobozában, a két nővér a gyógyszerhiányról diskurál a másik tárlóban. Mintha mindenkinek kijelölt helye lenne, amiből nincs, vagy csak ritkán van átjárás a másik emberhez.
Apropó sötét: a színpadon szinte végig sötét a kép, többnyire fekete a háttér, mintha egy film noirt látnák a világos kontrasztok nélkül, a jeleneteket aláfestő zene pedig fokozza a nyomasztó érzést. A háttérben futó szöveges üzenet ugyan nem minden esetben dekódolhatók könnyen, de megbízhatóan jelzik a jeleneket közötti váltásokat. A darab kétnyelvű: románul és magyarul szólalnak meg a szereplők, a másik nyelvet feliratozzák. Sajnos a szombati előadáson egy műszaki hiba miatt eltűnt a felirat pár percre, épp a főhős és felesége „telefonbeszélgetése” közben. Ezzel együtt a két társulat immár két közös fellépése után (a MaRó volt az első bemutató), szívesen látnék egy újabb közös előadást.
Számomra az egyik legerősebb jelenet két idősíkot jelenít meg egyszerre, egy, a szökés utáni és egy, a szökés előtti történést: miközben Irént arról vallatja a szekuritatés, hogy tudott-e a férje bármelyik szökési kísérletéről, a másik tárlóban a szökésre készülő férfiak a fegyverek csövét reszelik. A gépeltérítés pillanatait megidéző jelenet során – bár nézőnként tudjuk, annak idején sikerrel járt az akció – szinte drukkolunk a szereplőknek, hogy sikerüljön elmenekülniük… Sikerül is, azonban a várt szabadságot Bécsben sem úgy találják meg, mint ahogyan hitték. Van aki kívül, van aki guruja segítségével belül keresni azt. A külső szabadság is nyomasztó, hiszen az elfogatás, majd az alsóbbrendű munkák szintén korlátok közé helyezik a szereplőket.
A Moka Bélát alakító Scurtu Dávidnak ki is kell lépnie a szerepéből: mintha egy gigantikus hazugságvizsgálat alanya lenne, immár a Dávidnak címzett kérdésekre kell válaszolnia, többek között arra: vajon a nézők között lehet-e egy Moka Béla? Végül pedig hosszan sorolja, mihez, milyen esendőségekhez lehet joga minden emberi lénynek: oly hosszan, hogy színészkollégái kisétálnak a díszletből mellette, majd őt is kitolják a képből… Az előadásról bővebben decemberi lapszámunkban olvashatnak.
Fotók: Vígh László Miklós
Szereplők:
Barabás Hunor
Carina Bunea
George Dometi
Hunyadi István
Kocsis Anna
Scurtu Dávid
Alin Stanciu
Denisa-Irina Vlad
Alkotók
Szerző – Smaranda Nicolau
Rendező – Ioana Păun
Látványtervező – Luiza Iosif
Jelmeztervező – Eugen Lazea
Zeneszerző – Sillyconductor
Színpadi mozgás – Barkóczi Réka
Fordító – Czvikker Katalin
Ügyelő – Joó Emília
