Lírai csoportterápia
Két héttel a könyv hagyományos bemutatása után ezúttal a nagyváradi Proenerg cég bemutatótermében – ahol nem példa nélküli a kulturális esemény – gyülekeznek az érdeklődők, úgy kéttucatnyian. Velük szemben négy szék, egy fogason színes kendők, oldalt furcsa hangszerek, illetve egy lány, gitárral. Kezdenek, bejön a négy előadó is, a hangszerek megszólaltatója, a költőnő, valamint a történéseket másfél órán át kézben tartó játékmester, Donáth Attila.
Elindul a beszélgetés, verseket is hallunk, dalokat is, ezt követően mozdulatsorokkal illusztrálják az előadók az elhangzottakat. Donáth bevonja a közönséget is, vallomásra készteti a szerzőt, aki alkalmas erre a szerepre. Kulcsszavak hangzanak el, s a társulat tagjai újabb és újabb, pár másodperces mozdulatsorokból összerakott mikrojelenetekkel reagálnak az elhangozottakra. Látszik, ez ennek a műfajnak a lényege. Igazából nem is a könyvet ismerjük meg, inkább a szerzőt, valamint néhány verse világát. Látható, a publikum tagjai többségének ismerősek ezek a helyzetek, rutinosan reagálnak a játékmester kéréseire, például amikor négyszemközt kell megbeszélni egy-egy szituációt, történetmeséléssel reagálni az elhangzottakra. Ugyanígy a két szatmári és két váradi playback-művészből álló előadói csapat tagjai is félmozdulatokból értik egymást. Mintha az egészet már elpróbálták volna, pedig többnyire improvizáció, amit látunk.
Az egész hangulata olyan, akár valamiféle művészeti csoportterápián vennénk részt, az anonim irodalomfüggők szeánszán, van egyfajta szertartás jellege is, mindez színházi miliőben, akár egy ma oly divatos workshopon járnánk. Mindenképpen egyedi az élmény, akárcsak a megismert, eljátszott, gesztusokba ültetett költemények.