Kulturális folyóirat és portál

2012. július 12 | Merényi Krisztián | Irodalom

Találkozás

Gyér fasoron, keskeny szurdok. Üde világosság váltja fel az árnyas utat. Langyos szellőfutamok kéredzkednek be a ligetbe.

Leheveredik a virágtakaróra. Rovarok zümmögnek, az sem zavarja, ha valamelyik az arcán landol. A nap melegétől és a kimerültségtől elalszik.

Este riad fel. Hálózsákjába bújik. Marad éjszakára.

Reggel mielőtt feltápászkodna, oldalra fordultában figyeli a néhány méterre tipegő énekesmadarakat. Hajmeresztően hasonlítanak az álmaiban látottakhoz: nem kisebbek, nem nagyobbak, nem tarkábbak. Az apróságok beröppennek a közeli galagonyabokorba.

Újult erővel indul neki. Néha megáll egy-egy bokornál csipkebogyót vagy szedret szakítani.

Háromnapi járás után a dombtetőről megpillant egy falut. Elcsigázottan közelít felé. A temető – akár egy hatalmas, éhező varangy, ugrásra készen – várja újabb áldozatát.

Az egyik rogyadozó viskóból görnyedt néni tipeg elő.

– Kedves fijam, kit kereső’? Gyűjjé’ beljebb, pihenjél kicsit!

Elfogadja a meghívást, besántikál az otthonos illatú, homályos konyhába. Az anyóka kecsketejjel kínálja.

Eledel sohasem ízlett még így neki, mint az asztalon öregedő, sajtos-töpörtyűs pogácsa.

Az anyóka élettapasztalatairól beszél, azzal sem törődik, ha válasz nélkül hagyják. Majd váratlanul egy olyat kérdez, amire feltétlenül választ vár. Közelebb hajol, hogy megismételje:
– Nős vagy má’ fijam?

Amint az anyókára néz, messze elhagyja a kábulat. Néhány erőteljes pislogás után megint szemügyre veszi vendéglátóját. Meglátja azt a valakit, akivel hosszú-hosszú évek óta csak néha váltott levelet; felismeri ráncos édesanyja apró, megtört arcát.

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu