Sztár börtön
Reggel öt órakor a lakókat hangosbemondó ébreszti. Mihály álmosan dörzsöli szemét. Emlékek kavarognak benne. Kulcszörgés. Az őr alig érthető dörmögéssel jó reggelt kíván. A napi két doboz cigaretta elvitte a hangját.
Mihály cammogó léptekkel hagyja el a hat négyzetméteres, szűk helyiséget. Kedvére való, mert az apró, rácsos ablakon át egésznap beszűrődik a fény. A vetődő árnyék változatos képet fest a sivár falakra. Rend és tisztaság. A vécé ragyog, bár évek alatt a fajansz megrepedezett, megkopott, de Mihály keze munkája megszépítette. A takarón apró gyűrődés. Ágya fölött imádott példaképe, Schwarzenegger plakátja terpeszkedik. Párnája alatt naponta olvasott Biblia nyugszik. Öltözete kifogástalan. Teste kigyúrt.
Tíz évvel ezelőtt nyápic Mihálynak nevezték. A börtönélet megtanította, hogyan fegyelmezze testét, lelkét. Előtte csak sodródott a nagyvilágban.
Volt egy lány, akit szeretett. Ő volt az egyetlen biztos pont. Esküvőre készültek. A templomba lépés előtt Mihály meg akarta lepni szerelmét egy édesanyjától kapott, apró emlékkel. Besurrant a lány házába, hogy csókot lehelve kedvese nyakára kapcsolja az aranyláncot. Szerelme koszorúval a fején egy kigyúrt testű, kopasz férfival duhajkodott. Tüll lengte körül az egymásba gabalyodott testeket. Hol eltakarta őket, hol láthatóvá tette meztelen testüket. Mihály kezében a lánc násztáncot járt a fátyollal. Nyápic a konyhába bukdácsolt, megragadta a disznóölő kést, s felszabdalta a még pihegő párt. Markában szorongatott, vértől csöpögő késsel a falu főutcáján eszeveszett ámokfutásba kezdett. Végül a Rendőrőrsön kötött ki, feladta magát.
Ötszázharminckét lépés és tizenegy lépcsőfok az ebédlőig. Reggelire kettő zsömle, pár szelet párizsi, némi uborka és tea. Evés után pontban hatkor elkezdődik a munka. Éveken át a könyvtárban dolgozott. Kezdetben takarított, később előléptették. A könyvtárosnak segített a katalogizálásban. Ekkor kapott rá az olvasásra. Először csak könnyű történeteket olvasott, később már a drámákat is megértette.
Kedvenc drámaírója Miller, mert szerinte az író tökéletesen ábrázolja az emberi lelkületet. Tudta, hogy a kiváltságosok, közé tartozik, de aztán jött egy másik kiváltságos. Mihály újra fizikai munkát végzett. Ez nem törte meg, megtanulta az évek folyamán, hogy mindenben a jót kell keresni. Anyja szavára emlékezett: „Minden rosszban van valami jó!” Optimistán látta a jövőt. A napi edzés fizikai biztonságot adott Nyápicnak.
Látványosan megizmosodott az évek folyamán. Ez volt a védőpáncélja. Ez adta meg tekintélyét. Az izomzat iránti imádata már-már kóros volt.
Két évvel a könyvtári munka után újra megtalálta helyét. Minden reggel öt rabtársával az elosztóból a baromficsarnokba vezet útja. Háromhavonta pakolják át a fejlődő baromfikat az egyre tágasabb ketrecekbe. Hat hónaposan egy részüket elszállítják vágásra, a többit pedig tojónak.
Több száz csirke van Mihály gondozásában, de egy mégis kitűnik. Bal szeme körül fekete karika, szomorú tekintetű, taraja pirosabb, tolla fehérebb a többinél. Károgása dallamos és hívogató. A férfi naponta simogatja, ölelgeti, Fehér Pihének becézgeti. Tollas teste meleg, szeme szégyellős. Amikor a többiek a ketreceket tisztítják, vizet cserélnek, tápot szórnak az etetőbe, Mihály lágyan az imádottja alá nyúl, kiemeli a ketrecből és hátraviszi a fészerbe. Sliccét remegő jobb kezével alig bírja kinyitni. Fehér Pihe tudja, mi következik, aprókat pislog Mihályra, akinek elég három, négy húzás és máris gyönyörmámorban úszik. Az aktus után Mihály Pihét óvatosan a többiek közé helyezi, akik fülsüketítő kotkodácsolással szemezgetnek a friss kukoricából. Még egy utolsó pillantás kedvencére, és Mihály boldogan folytatja teendőit. Mindennapos az aktus. Nyápic nem unja Fehér Pihét. Tudja, hogy soha nem csalja meg. Számára a hűség a legfontosabb.
Éjszakai nyugtalanságának oka, hogy hírt kap a baromfik elszállításáról. Fél, hogy elveszíti tollasát.
Csarnokba érkezéskor Mihály a szokottnál gyorsabb léptekkel halad a ketrec felé. Már messziről látja őt. Ott ül a „százak” között. Tollas, a férfit meglátva felrepül a többiek fölé, és a rácsajtónak csapódik. Mihály gyors mozdulattal kikapja, s a széferbe fut vele. A rutinszerű együttlét után, Mihály tollasát magához öleli, s csőrét szájába veszi. Fehér Pihe kedvesen károg, sűrűn pislog, kacérkodik Mihállyal, haját csipkedi, lábával a szőrös, izmos mellkast kapirgálja. Mihályon véget nem érő izgalom bizsereg.
Újra és újra megtörténik! Fél órája tart a szerelmi együttlét, de Mihály nem akarja befejezni. A tudat, hogy elveszítheti szerelmét, szenvedélyesebbé teszi. Fehér Pihe megadja magát, elnyúl, szárnyai lelógnak, teste kihűl.
Mihály begombolja nadrágját. Az ernyedt testet visszahelyezi a többiek közé. Fehér Pihét károgók százai tapossák, bepiszkítják, a ketrec oldalához kapirgálják.
A szállítás elkezdődik! Tízesével helyezik az állatokat ötvenszer ötvenes ládákba.
„Már megint eltapostak egyet! Mihály, nézd csak azt a fekete karikát a szeme körül, mintha szemüveget viselne!”