Szerelem szóban, táncban, mozdulatban
Sosem voltam még ez előtt olyan színházi előadáson, amelynek a végén a színészek bemutatkozás után azt kérték a nézőktől: öleljék át egymást. És a nézők megtették, megtettük a bukaresti Állami Zsidó Színház Énekek éneke című, Alexander Hausvater rendezésében színpadra állított előadásának végén. A szerdai előadás után a rendezővel és a fellépőkkel is találkozhattunk a nagyváradi színház termében, a 12. Interetnikai Színházi Fesztiválon.
„Csókoljon meg engem az ő szájának csókjaival (…)” áll a díszlet egyik elemén héber betűkkel az ősi szöveg, míg a másik oldalon egy rács áll, aminek többes funkciója van az előadás során. Jiddisül szólnak az Énekek éneke szavai, férfiak és nők szájából, amikor pedig nincs szöveg, a zene és néhány eszköz igazít el bennünket abban, hogy épp milyen korban járunk. Lírai hegedűszóló, tangót vagy klezmert idéző dallamok váltják egymást a Salamon királynak tulajdonított sorokkal. Sok arca lehet a szerelemnek, sokféleképpen megélhetik azt férfiak és nők, de a szerelem gyönyöre vagy fájdalma minden korban ugyanolyan erővel hat. És a szerelem szeretetté szelídülhet, elérhet fiatalabbat vagy idősebbet, éljen bármely korban, bármilyen tájon. A nagyvárosi nyüzsgés és az idillibb, csendesebb élet képei is megjelennek tánccal, mozdulatokkal elbeszélve, olykor a színpad feletti képernyő a felirat (Supermarket, Zoo, stb.) segítik megmutatni, épp hol is találkoznak, kerülnek kapcsolatba egymással a szereplők. És miközben valaki olyan, mint a Sáronnak rózsája és a völgyek lilioma, másvalaki pedig keresi azt, akit szeret az ő lelke, a Hamasz terroristái is megjelennek a színpadon. A kijelzőkön a dátum 2023. 10. 07. a színpadon pedig hálóval ejtik túszul az embereket, ám később láthatjuk a szabadulások időpontjait és a terroristák bukását is. Láthatunk katonatemetőket és emlékezés jellegzetes zsidó gesztusát: kő kerül a sírra. De nem csak pusztulást látunk, hanem egymásra találást, egymáshoz megérkezést is, lakodalom is készül a színpadon, esküvői vacsorát is idéznek a képek. Hiszen a halál, a vesztségek ellenére az életet tovább kell élni és tovább kell adni.
„Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre, mintegy pecsétet a te karodra; mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír a buzgó szerelem; lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai.” – többezer éves, örök érvényű sorok ezek, amelyekre jó időnként emlékezni. Az előadást követő közönségtalálkozó, Alexander Hausvater többek között azt mondta: az előadásainak nincs üzenete, számára az a fontos, hogy a néző mit visz magával. Mindenki mást vihetett magával aznap este, de valószínűleg mindenki magával vitte az Énekek énekének egy-egy sorát.
Fotók: Vigh László Miklós



