Szerdai kiállítások
Május 7-én a bőség zavarával együtt a városon belüli távolságokat is le kell majd küzdjék váradi művésztkedvelők. Ha ugyanis hinni lehet a különböző internetes, fészbúkos beharangozóknak, szerdán délután több tárlatnyitót is tartanak a városban.
A Gross Arnold (1929–2015) műveiből a barokk palotában rendezendő kiállításról már írtunk, ezt 18 órakor nyitják meg.
Előtte viszont, 16 órától fiatal váradi magyar képzőművésznek nyílik kiállítása a Körösvidéki Múzeum városi közgyűjteményes részlegén, a várban, az A épület első emeletén. Az Organikus töredékek című egyéni tárlat Kéry Alexandra műveit mutatja be, az alkotó a város Művészeti Líceumában tanult, majd Kolozsváron, a Művészeti és Formatervezési Egyetemen részesült felsőfokú képzésben. A tárlaton festményeket, fotónyomatokat és installációkat lehet majd megtekinteni, minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Ádám Éva kiállítása kiállítása Színek birodalma címmel nyílik meg 17 órakor a Kiss Stúdió Színházban – áll a Festum Varadinum kiadott programjában, a helyszín megjelölése nélkül, de vélhetően a Pável utca 10. szám alatti épület emeletén lévő Partiumi Színházi Gyűjtemény ad helyet az eseménynek. „Ádám Éva a fluid art művészetének kiemelkedő alakja Magyarországon, de nemzetközileg is elismert alkotó. Művészeti stílusa egyedi és lenyűgöző, ahol a színek szabadon áramlanak, organikus formát alkotva. Festményei nem csupán dekoratív elemek, de mély érzelmeket, és gondolatokat is kifejeznek. Mindezek remélhetően Nagyváradon is elnyerik majd a látogatók elismerését” – írták a szervezők.