Kulturális folyóirat és portál

2020. november 5 | Mika Gabriella | Irodalom

Szép, új világ

Minden azzal a nyomorult telefonnal kezdődött. Józsi diadalmasan hadonászott vele az arcom előtt: a Béla küldi! Bélát sosem kedveltem, csak egyszer-kétszer láttam, de akkor is félig gyanakvó, félig sunyi arckifejezéssel méregetett. A telefont folyamatosan hurcoltam magammal, de napokig hozzá sem nyúltam, míg egyszer az irodában kiesett a táskámból.

Barbi, az új, fiatal kolléganőm rögtön utána kapott:

– Azta! Honnét van neked ilyen iPhone-od? – kérdezte.

– Kaptam – feleltem halkan.

Barbit azonban nem lehetett leállítani. Nyomkodta a telefont, majd hirtelen megkérdezte, fenn vagyok-e az S.-en. Az S. kedvelt közösségi oldal volt, már én is hallottam róla, de eszembe sem jutott regisztrálni. Úgy éreztem, nekem nincs mit megosztanom a világgal, nem tudok édes gyermekfotókkal nyomulni, Jóskával meg nincs mit dicsekednem.

– Figyelj, csináljunk neked egy fiókot!

Meg is mutatta, hogy kell, tényleg nem tűnt bonyolultnak… név, lakcím, nem, életkor…

– Majd egy fényképet lökjél fel! – figyelmeztetett. – Egy ismerősöd már van – mondta mosolyogva, majd a legjobb barátnőjéhez, Imolához fordult.

Volt tehát egy fiókom, de nem volt benne semmi. Másnap Barbi szerencsére megint korán jött, így jó ideig kettesben maradtunk az irodában.

– Megmutatnád a fényképezést? – kérdeztem.

– Persze, hol a kép?

Azt dadogtam, otthon hagytam, erre vállat vont és megkereste a saját készülékén Botond, a barátja egyik képét. Néhány kattintás, és már ott volt az S.-en lévő oldalán a kép. Az aláírás: szerelmem, mellette kis szívek. Kicsit fent volt az S.-en és már jöttek is a visszajelzések: Kati kedveli a képed…

Ez nem is nehéz, gondoltam. Az új telefonnal csak párat kattintgattam és már ott is voltak a képek a kijelzőmön.

Otthon magam elé vettem néhány régi képünket Jóskával. Itt még sűrű fekete haja volt, az arca sem volt olyan vörös, a szeme sem volt még véreres…

A képek befényképezése és feltöltése már egyszerű volt. Először az esküvői képünket raktam ki. Két általános iskolai osztálytársam is írt a kép alá: Szépek vagytok! Gratulálok! Néhányan kedvelték a képet, még egy régi kedves magyartanárnőm, Erzsi néni is. Boldog voltam, de aztán odaírtam, már húsz éve… attól kezdve már nem volt a kép olyan népszerű. A szerelmünk hajnalán készült kirándulós és összebújós képek pedig, úgy tűnt, senkit sem érdekelnek.

Elkeseredtem… bezzeg Barbinak rengeteg ismerőse van (sokszor nézegettem az oldalát), de ő szép és fiatal, külföldre jár…

Pedig akkor már igencsak beleástam magam az internet világába. Szinte elvesztem a könyvek, képek, filmek, hírek tengerében. Lassan már csak a telefont vettem észre a lakásból. Naponta több órán át böngészgettem. Volt, hogy ragyogó napsütésben vettem kézbe, és már sötét éjszaka volt, amikor letettem.

Jóska egyre többször balhézott a vacsora miatt.

– Mi ez a szar ? – kérdezte egy-egy egyszerűbb ételre mutatva, s az aztán gyakran a kukában kötött ki. Egyszer napközben azon kaptam magam, hogy egy gyönyörű, szinte légiesen vékony szirmú sárga rózsa képe jár az eszemben. Másnap nagy nehezen megtaláltam a cikket a képpel. A cikk nem érdekelt (valami kertészeti szaklap írása volt), csak a kép. Ahogy a képre ráálltam, hirtelen felugrott egy kis ablak. El akarja menteni a képtárba? Nemsokára létrehoztam az első kis virtuális táblát: rózsák, írtam a képek alá. Volt ott fehér, halvány- és élénkpiros, rózsaszín és sárga rózsa is. Csakhamar a Képtár többi tagjának is levadásztam a rózsás képeit. Könnyű volt, a Képtár automatikusan felajánlotta a hasonló témákat. Csakhamar már több mit 40 rózsás képem lett. Öröm volt rájuk nézni.

Aztán eszembe jutottak az ékszereim. Anya nyaklánca, a családi bross és a jegygyűrűm, amit Jóska eladott a hátam mögött… Persze piára kellett a pénz… most csak néhány kopott ezüstgyűrűm hánykolódott az ékszeres ládikában, amiért még a zálogos sem adott egy fillért sem.

Sebaj! Új táblát hoztam létre, ékszerek felirattal. Volt ott minden, ametiszt bross, gyémánt nyakék zafír díszítéssel, fehérarany gyűrű óriási rubinnal, platina fülbevaló…

A szakadt pálmás poszter is régóta zavart. Jóska tépte le egyik részeg őrjöngésében. Szerettem azt a posztert. Elképzeltem magam a tengerparton, lágy homokban, felettem a pálmák hajladoznak, lábamat a tenger sós vize mossa… Új táblát csináltam utazás felirattal. A képeimen a velencei Canal Grande, a dózsepalota és a Szent Márk tér, a párizsi Eiffel-torony, a pisai ferde torony, a Big Ben és az Akropolisz látszódtak, de a Maldív-szigetek és Bora Bora sem maradhattak ki.

A régi eltört, csonka porcelánkészlet is rossz érzéssel töltött el. Új táblát hoztam létre, porcelánok felirattal. Kínai és holland, sőt japán porcelánokról is találtam képeket.

Aztán volt esküvői táblám is meseszép ruhákkal és esküvői helyszínekkel, és álomnő táblám, abban modellek hajladoztak mesés paloták és kocsik előtt.

Ekkor már számottevő követőtáborom volt. Közel háromezren figyelték kis tábláimat, sőt az utazás táblám egyik képe bekerült a legnépszerűbb fényképek közé is.

Egyik nap kolléganőim megint a gyerekek továbbtanulásáról beszélgettek. Ezúttal még hangosabban folyt az iskolák előnyeink és hátrányainak boncolgatása. Gyűlöltem ezeket a beszélgetéseket, sokszor azt éreztem, rájuk kiáltok: kuss, ebből elég!, miközben legszívesebben az asztalra borulva zokogtam volna. A gyomrom összeszűkült, a kezem remegett, igyekeztem úgy tenni, mint aki teljesen elmerül a munkájában, se lát, se hall… Szemem előtt megjelent, ahogy Jóska részegen az asztalnak lökött… a sok vér… a kórház…

Másnap, még remegő kézzel, új táblát hoztam létre, gyerekek címmel. Volt ott mindenféle kisfiú és kislány, egy mosolygós ferde szemű fiúcska riksán tekert, egy fehér bőrű, vörös hajú kislány fagyit nyalogatott, egy fekete kislány színes masnikat rakott a hajába…

Követőim száma már megközelítette az ötezret. Ismeretlenek tömkelege volt kíváncsi rám!

Aztán egy este későn jöttem haza. Megint túlóráztunk az irodában.

Már az ajtóban éreztem a förtelmes bűzt. A nagyszobában az ágyon ott horkolt Jóska. Mellette hatalmas hányásfoltok. A szőnyeg tele volt a virágföld apró darabkáival. A cserép széttört. Aznap kezdtem meg az álomférfi feliratú táblámat. Az angol és amerikai oldalakról leszedett izmos testű, a tengerparton szörfölő és a hegyekben túrázó huszonéves férfiak rengeteg kedvelést szereztek. Ez volt az egyik legnépszerűbb táblám… azonban ahogy megláttam Jóskát, amint a heverőn elterülve, kövéren és piszkosan feküdt, a földhöz vágtam a telefont. A képernyő apró darabokra törött…

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu