Kulturális folyóirat és portál

fellinger

2018. május 21 | Szűcs László | Irodalom

Szabadversek apával

Reflexiók Fellinger Károly felvidéki magyar költő legutóbbi két verskötetéről, Szűcs László olvasatában.

 

Még az év elején két kötetet hozott a posta, mindkettőben versek, a felvidéki Jókán született Fellinger Károly költeményeinek válogatása mindkettő. Egyébként a szerző nevével már találkozhattak a Várad folyóirat olvasói is. Kézbe fogva a könyveket, belelapozás nélkül is azonnal feltűnik, egyazon kiadó munkái, mindkét kiadvány megjelenését a dunaszerdahelyi Media Nova M kiadó gondozta, s nyilván nem véletlenül közel azonos a formátum, illetve a fekete alapú keménytáblás borító stílusa, színvilága, alighanem tudatosan a szerzőre szabott. Kár, hogy nem tüntették fel, kinek a munkája az egyszerűségében hatásos borítóterv, a tipográfia – az szinte bizonyos, hogy egyazon kéz munkája.

Időrendben az első a Külön bejárat, ez még 2015-ben jelent meg. Indításként rövid sorokba tördelt szabadverseket kapunk, akár novellában is járhatnánk, csak itt tömörítve, egy többszörösen összetett mondatba sűrítve szembesülünk egy-egy helyzettel, történettel, mint mondjuk egy péntek tizenharmadiki kocsonyafőzéskor leforrázott majd lepisilt kisujjal, olykor meg mintha a valóságról megfeledkezett álmokban járkálnánk a költő idegenvezetése mellett,  s a szöveg pontos, tömör, semmi felesleg, semmi túlzás.

Lét és elmúlás kérdése visszatérő elem, Istennel, reménnyel fűszerezve („kinövik a füvek az elmúlást”, „cipeli az elmúlás az öröklétet”, „a halál egy biztonságos szakadék” stb. stb.) nyomasztó hangulatú címek (Hasi CT, Mellkasi CT, Agyi CT), egy idő után úgy érzem, kicsit már sok is a halál, de a nyomasztó hangulatból kiutat kínál a lehetőség: „Huncut a költő, ellopja a halál kaszáját”.

Fellingernél gyakori a szövegek meghökkentő indítása: „Fullánkja van a vers végén a pontnak”, állítja egy helyütt, de a rá jellemző módon a nyomasztó hangulatot mindig oldja valami váratlan, groteszk, szürreálisba hajló megoldás, görbe tükör tartás. Vannak rövidebb-hosszabb formai kivételek, mint például a Gaál István emlékére írt Sodrásban, mely tizenhárom részből áll, ezek három plusz két soros strófák, különböző állatmetaforákkal, vagy ellenpéldaként  az „Igazolt hiányzó az Isten” szövegű egysoros. (Érdekes módon a másik kötetben is felbukkan majd egy aforizma funkciójú egysoros költemény: „A vers a csönd szúrópróbája.”)

De visszatérve a könyvet egyébként jellemző szabadversekre, azoknál a szövegeknél érzem igazán erősnek ezt a lírát, ahol a képiség határozza meg a verseket, ilyenekre jó példa a Rondó vagy a Begyűjtés. Ami a jó hír, a legtöbbet ez a fajta képiség hatja át.

S újra és újra felbukkan a vershelyzeteket jelentő hétköznapi, profán indítás, mintha a költő naplójába kaptunk volna betekintést: „Délelőtt belelapoztam egyetlen magyar nyelvű napilapunkba, úgy öt-hat percre, a legtöbb írás az orosz-ukrán konfliktussal volt elfoglalva, miközben felhívott unokabátyám, hogy elhozhatná-e a felesége mesekönyveit” (Szieszta) – idézem az egyiket, szándékosan elhagyva a sorok tördelését. A végére a szöveg erős indulati tartalmat kap, sodróvá válik.

Valami különös bensőség is megjelenik ezekben a versekben, ami ugyanakkor nem nélkülözi a meghökkentő szándékú groteszket (Fütyülök az egészre, Elzárt repedés), olykor már-már megrendítően vicces, mulatságosan dermesztő, mindezt csöppet sem erőltetetten (Születés).

Úgy hiszem, ezekben a jellemzően 10-14 soros szabad költői mondatokban találta meg igazán Fellinger Károly a maga legbiztosabban kezelt versformáját (legalábbis ebben a kötetben, de mint alább kiderül, hasonló formai megoldásokkal él a következőben is), s e formához egy azt működtetni képes, sajátos nyelvet. Igazából ez a forma folytatódik a könyv második, rövidebb – versciklusként értelmezhető – Álmát meséli inkább című fejezetében, amelyben Juli és János élet- és álomtörténeteivel ismerkedhet meg az olvasó.

 

Fellinger újabb kötete (Köti a sötétséget, 2017) formájában az előző folytatásának tekinthető, hiszen többnyire az előző könyvéhez hasonló versekkel találkozunk, a versek terjedelme, valamint a rövid, jellemzően egyszavas címek is erre utalnak.

Ami már az első szövegek olvastán feltűnő, s ez a könyvre szinte mindvégig jellemző, hogy ez egy apa-versregény, az apa elvesztésének a versregénye, az apára való emlékezés, az apához való viszonyulás, az apa hiányának különböző rétegei bomlanak ki. Azé az apáé, „aki elérte, hogy a sírjánál végre letegezzen.” S ez a rendkívül erős vonalakkal megrajzolt apakép bontakozik ki hol már-már szenvtelenül profán indítású szabadversekben ismét, hol olyan megkapó líraiságú, egyetlen képbe tömörített remekben, mint a Négysoros:

„Apám olyan volt a koporsóban,

mint méhecske a művirágon,

mint méhecske a művirágon

apám sírján, apám sírján.”

Az apa-emlékképek felidézése közben a gyermekkor is megjelenik, s felsejlik például a kisebbségi helyzet, a magyar iskolába való beiratkozás felvidéki problematikája, ügye-baja. Drámaiságában talán a legerősebb hatású a kegyetlenül őszinte, erős, megrendítő Pohár bor című költemény. Ezek az apaemlékekbe kapaszkodó szövegek annyira áthatják a kötetet sűrű szövésű gyökerekként, hogy szinte kiáltó a kontrasztaja, a váratlansága az olyan verseknek (November 18.), ahol férfi-nő kapcsolat játékos epizódja jelenik meg leheletnyi erotikával.

Mindkét Fellinger-kötetet bizalommal és őszintén ajánlanám olvasóink figyelmébe, ám szinte bizonyos vagyok benne, hogy a romániai magyar könyvesboltok polcain ugyanúgy hiába keresnék, mint általában a felvidéki magyar kiadók könyveinek legtöbbjét. De talán online megrendelhető, esetleg összehozunk egy személyes bemutatkozást, addig is kérjék kölcsön, örömmel adom.

Copyright © 2023 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu