Röhrig Géza Nagyváradon
Röhrig Géza színész, költő. Éppen 10 évvel ezelőtt, a Saul fia című Oscar-díjas film főszereplőjeként ismerte meg igazán a közönség. Filmrendezőként végzett Szabó István filmrendező osztályában 1993-ban, 2000-től New Yorkban, Bronxban él, ahol a Jewish Theological Seminaryn diplomázott bibliaoktatóként. Számos verseskötete jelent meg magyarul. Legutóbbi, a Semmike-dalok című a Jelenkor kiadásában olvasható.
Röhrig Géza szeptember 14-én, vasárnap és 15-én, hétfőn lesz Nagyváradon, mindkét napon 18 órától mutatja be és tárja a közönség elé az említett kötet születésének részleteit a Vili Apartments lakosztályában (Iosif Vulcan utca 2. szám). Az esemény során vetítenek a Saul fia című filmből, és megkóstolják a Szőnyi Winery díjnyertes borait is. Az első alkalomra már minden jegy elkelt, de a második, hétfői találkozóra még kaphatók jegyek. Egy belépő 50 lejbe kerül foglalható előjegyzés alapján az a 0745/334-533-as telefonszámon vagy az eseménynél, üzenetben. (Fotó: Jelenkor Kiadó)