Régi akkordok
Az alábbi szöveg, Ady nagyváradi korszakának néhány versét felvezetve, a Nagyváradi Napló időszaki mellékletében, a Nagyváradi Életben jelent meg 1911. március 5-én. A Péter I. Zoltán által megtalált, meglehetősen kevéssé ismert kiadvány eme számának érdekessége, hogy ezek a versek a költő nagyváradi újságírói időszakára jellemzőek, de a legérdekesebb, hogy az alábbi korai költemények egyikét, a Jád vizéről címűt nem tartalmazzák az Ady összes verseit tartalmazó válogatások sem.
A Nagyváradi Napló fejlődésének és harcainak tollforgató vitézei közül vissza-visszaemlékezünk néha Ady Endrére, aki velünk egy sorban küzdött három évig, 1900-tól 1903-ig. A milyen hódító vezére ma az új magyar költészetnek, olyan gladiátora volt akkor a nagyváradi újságírásnak, melynek mindenkoron büszkesége, dicsősége, hogy itt rovogatta a betűket. Az ő ólomkatonái már akkor is az igazságnak, a virradásnak hirdetői és védői.
Ma, amikor az Ady Endre őserejű, bálványromboló tehetsége az egész magyar ugart besugarazza és megtermékenyíti, jól esik visszalapoznunk a Nagyváradi Napló régebbi évfolyamaiban. Csupa lobogó tűz, erő, szín, hangulat varázsa árad felénk azokból a megsárgult régi újságlapokból, a melynek élén ott ékeskedett az Ady Endre neve. Aki akkor felelős szerkesztője volt a Nagyváradi Naplónak, és talentumának egész kincsestárával szerzett gyönyörűséget Nagyvárad közönségének. Nemcsak nagy poéta volt már akkor is, de csodás újságíró munkaerő, aki sokszor a lap vezércikkétől kezdve annak utolsó betűjéig mindent maga írt.
Ezeket az írásokat összegyűjteni és mint Ady Endre tehetségének első szárnyalásait méltatni valamikor, az irodalomtörténet feladata lesz. Addig is visszaidézzük a múltnak emlékeit és felelevenítjük az első régi nagyváradi akkordjai közül ezeket:
Ady Endre
Tavaszi strófák
Azok a tavaszi hullámok,
Mikről a költők zengenek,
Való dolog, hogy megvadítják
A vérkamrákat módfelett
Való dolog, hogy így tavasszal
Az ember könnyen tesz vadat:
Vagy megnősülsz, vagy új viszonyt kötsz,
Vagy fejbe puffantod magad…
II.
Madonna, donna, primadonna,
A barna, szőke és vörös,
Kivált e szép magyar Athénban,
Amelyet átszel a Körös,
Édes veszély, kivált tavasszal
S kivált, ha asszony mindahány,
De a veszély sokszorta vészes:
Az ideálod hogyha lány…
III.
Olyan hamar megejt a mámor
Korán tavasszal, kis legény,
Hogy felejted, milyen kis summa,
Amit kapsz hónap elején.
Pajkos szempár s egy kis stafírung,
Hejh, beugrattak már sokat;
Ifjú legények, így tavasszal
Kerüljétek a lányokat…
Jád vizéről
Villamos fény, villamos sin,
Régen vártalak,
Bőségesen ad majd mindent
A jó Jád patak,
Villamos lesz mindenféle,
Ömlik majd a jó,
Villamosan ömlik majd ránk
Fő- és pótadó.
Csuf, csuf csakugyan
A villamos tincs,
De csúfabb, hogy nálunk
Ilyen még most sincs,
Fejlődni, haladni
Nálunk nem kedves:
Villamos haladás,
Hess, hess, hess!
Fedák Sári
– Lotti ezredesei –
Ez a leány a nagy mindennek
Remekbe termett kicsi mása,
A hódító, tüzes, pogány vér
Gyönyörü és szent lázadása.
Ez a leány gyönyörüséges ember
Szilaj vággyal, vad szerelemmel.
Nem értitek? Jól van: ne tessék!…
Ez a leány tökéletesség!
Ez a leány tökéletesség,
Ez a leány a szebbik élet
Ez a leány szomoru vigság
Ez a leány csak idetévedt,
Körülte sír, suhogva, szállva
Heinének s Offenbachnak árnya…
Mennyit fog még sírni, bünhődni,
Mert szebb és különb, mint a többi…
A szép kapitány
Még egyszer borba fúlt a lelke,
Még egyszer néki játszott a cigány,
Még egyszer szép volt a napkelte
S aztán – meghalt a szép kapitány.
Nagy kázust nem csinált belőle,
Hadd lássa meg a rongy civil világ,
Mint oldják meg huszáros dölyffel
S nem nyafogva – a nagy tragédiát.
Sóvárgó asszonyszívek álma
Hiába szállott szüntelen felé.
Huszárosan elkészült a halálra
S huszárosan elvágtatott elé.
»Adjő, óh, tarka, színes élet,
Amelynek immár nincsen mámora,
Adjő, bor, nő, szerencse, mámor!
Egy izgat már csak: az élet tora!«
És szép elmúlni élni vágyva,
Szépen halt meg a szép kapitány,
Rágondolt egy szép, büszke lányra
S az ő nótáját húzta a cigány.
Úgy gondolta: ezért a lányért
Még érdemes vón tán, ha élne
S hogy életét zárja e hittel:
Maga ment a halál elébe!…
Aktuális strófák
I.
Ne filozofálj áprilisban,
Mert majd bolondnak tartanak,
Ám azt se hidd, hogy áprilisban
A világ másképpen halad.
A világ nem olyan nagyon bús,
Mint azt általában hiszik,
Bús bolondságok nem esnek csak:
Áprilistól – áprilisig.
II.
Megénekeltem egynehányszor
A bűvös, ébredő tavaszt,
Bevallom, hogy inkább szokásból,
Mint ihletésből tettem azt.
Tavaszt imádni csak az ősz tud
S itt állok már az avaron
S óh, jaj, az ihletés reám szállt,
Hiába űzöm, zavarom…
III.
Elér az ember lassan-lassan,
Ha csöndben él, ha fut, siet,
Bizonyos kedves stációig,
Amikor nem hisz senkinek.
S ilyenkor megriad magától,
Ilyenkor démonok üzik,
Kikeres hát egy hazugságot
S arra szent hittel esküszik.
IV.
A színpad a legszebb hazugság
– Méla akkordom ez tehát –,
Több a nappal igazságánál,
Amit az ember este lát.
Mennyi hazugság van a földön,
Nem is kell mondanom tovább,
Mikor igazságért keressük
A szép hazugság templomát!…