Programajánló
A felújított, manzárd-szinttel bővített ún. Léda-ház (valójában Stern Márton egykori főutcai villája) kultúrtérként való újabb átadása május 3-án, szombaton 17 órától lesz Nagyváradon. Az ünnepségen a közönség megismerkedhet Ady Endre és Brüll Adél (Léda) különleges kapcsolatának szellemiségével. Az esemény során avatóbeszédekkel és színészi közreműködéssel idézik meg Ady és Léda szerelmi történetét, miközben a költő versei is életre kelnek, és elhangzanak megzenésített Ady-Léda versek is. Felavatják Deák Árpád újabb alkotását, egy Ady-Léda szobrot.
Ugyanott május 5-án, hétfőn 19 órakor kortárs művészeti spektákulum lesz. Ujvárossy László Munkácsy-díjas grafikus, tanár tanulmány- és esszékötetének bemutatójára kerítenek sort egy különleges kiállítással.
Két órával korábban, hétfőn 17 órától a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának oktatói adnak koncertet a Nagyváradi Egyetem Művészeti Karának új épületében, a Zene Háza második emeletén található 201-es teremben. Fellépnek: Pless Attila, Lakatos Péter, Grünwald Béla és Tonhaizerné Vojevogyina Olga, műsoron Bach-, Liszt-, Brahms-, Pachelbel-, Rahmanyinov- és Verdi-szerzemények szerepelnek.