Kulturális folyóirat és portál

VAR juli 36_37_oromot 1

2022. október 12 | Tóth Hajnal | Kultúra

Örömöt hozó hazatérés

Toró József nagyváradi születésű, Debrecenben élő képzőművész jó néhány esztendeig meghatározó alakja volt a Tibor Ernő Galériának. Ő az alapító tagok egyike, s több évig művészeti vezetője is volt a váradi alkotói csoportnak. Júniusban volt egyéni kiállítása a Kanonok sori pincegalériában. A festménytárlat találó elnevezésként a Hazatérés címet kapta.

Toró József kísérletező kedvű, új utakat kereső képzőművész. Mind grafikái, tollrajzai, szitanyomatai, mind absztrakt festményei izgalmasak, elgondolkodtatók. Családjával 2004 után települt át Debrecenbe, ott alkot és tanít, és jó szívvel emlékszik a váradi időkre. Legutóbb épp tíz esztendeje, 2012-ben volt egyéni kiállítása a Tibor Ernő Galériában (TEG), akkor grafikákat állított ki. Most, 2022-ben festményeket hozott.

Nagy örömmel várták a régi barátot a Kanonok sori pincegalériában az egykori alkotótársak és a TEG csapatának új tagjai is. Szépszámú tárlatlátogató vett részt a vernisszázson, amelyen Csathó Töhötöm, a TEG művészeti vezetője, valamint Puskás István, Debrecen alpolgármestere méltatta a művész munkásságát. A tárlatnyitón Brugós Anikó népdalokat énekelt, Thurzó Sándor József pedig néhány klasszikus zeneművet játszott brácsán. A kiállítást a TEG és a debreceni Partium Ház szervezte a Szent László Napok keretében.

Milyen érzés hazatérni? – kérdeztük a vernisszázson Toró Józseftől. Nagyon-nagyon megható és jóleső – hangzott a felelet. Persze hiányzott néhány néhai jóbarát, akik fizikailag már nem lehetnek jelen a tárlatnyitókon. „Sokszor képzelem magam ide, a Kanonok sori galériába. Annak idején még Tempfli József váradi római katolikus megyés püspök adott helyet a csapatnak a pincegalériában. Az alakuláskor én voltam a legfiatalabb tagja a társaságnak.” Mosolyogva hozzáfűzte: „Én vagyok a keresztapa.” Merthogy Toró József ötlete volt, hogy a kis független kompánia fölvegye az egykori váradi festőművész, Tibor Ernő nevét. „Eleinte még István bácsi, Tibor Ernő fia is lejárogatott a galériába.”

Sok éve már annak, hogy Toró József életében nagy fordulat történt, és elszakadt Nagyváradtól, de még mindig része a társaságnak… 2012-ben is hazatért egy tárlat erejéig: akkor nyolcévnyi grafikai termését mutatta be. Hogy mit jelent neki a TEG? „A legizgalmasabb emlékem a TEG-ben számomra mindig a kiállítások »fölépítése« volt. Olyankor szerintem minden alkotói energiánkat beleadtuk. Egy-egy tárlat építése mindig fantasztikusan jó érzés. A különféle rendezvények szervezése is mindig közös munka volt. Sokat köszönhetek azoknak a délutánoknak, ott váltunk igazán alkotókká. Sajnos már sokan örökre hiányoznak a csapatból…”

Természetesen a grafika mellett festészettel is foglalkozik. Hazatérés című  kollekciójába kerültek régebbi, 2004-ben, 2005-ben olajtechnikával készült munkák, valamint újabb kísérletek, egészen friss alkotások is. Most már nagyrészt akrillal dolgozik. Megtalálhatók a kiállítás anyagában a koronavírus-járvány első nagy lezárása idején készített festmények. E karanténképeken föltűnnek korlátok, építkezéseknél látható fekete-sárga terelőszalagok, csövek, gúzsba kötő vagy éppenséggel átmeneti megkötöttséget jelző madzagok, zsinegek. Sajátságosan ábrázolja a környezetünkben lévő dolgokat.

Toró József a cívisvárosban is megtalálta a helyét. Olykor a festészetet kicsiny időre fölteszi a szegre úgymond, és grafikákat készít. És persze a pedagógusi munka is fontos számára. Tanít a debreceni Kós Károly Művészeti Szakgimnáziumban és Kollégiumban. A cívisvárosban is kialakult egyfajta kapcsolat az ottani művészekkel. 2017 óta tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének. A Debreceni Képzőművész Céh Egyesületnek is tagja lett. Tanítványait több alkalommal vitte már művésztáborba Sztánára. Rendszeresen részt vesz munkáival a sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Grafikai Biennálén.

Puskás István debreceni alpolgármester méltatta mindazt az értéket, amellyel Toró József művészként és tanárként gyarapítja a cívisváros közösségét. Szólt a kompozíciók kettős üzenetéről. Egyfelől kitárulkozás a világ felé, másrészt bezártság és az otthon utáni vágyakozás. Csathó Töhötöm szólt a kiállító művész nagyon is kiforrott, erőteljes kifejezésvilágáról, finom ecsetkezeléséről és színhasználatáról, a mindenre odafigyelő ember érzékenységéről, valamint a kemény döntések meghozataláról tanúskodó vonalakról, szalagokról, korlátokról.

Toró József tárlatnyitója ünnep volt. Csakugyan hazatért Váradra…

Nyitókép: Toró József és karanténképei

Galériabeli képek: A kényszerű bezártság ihlette festmények. Fotó: Nyitrai Károly; Csoportkép alkotótársakkal, meghívottakkal; A TEG régebbi és jelenlegi művészeti vezetője, Toró József és Csathó Töhötöm; Puskás István, Toró József, Csathó Töhötöm, Brugós Anikó

(Megjelent a Várad 2022./7. számában)

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu