Kulturális folyóirat és portál

Podcast

2021. december 12 | Hírek

Nagyvárad, az operettváros – Új Szigligeti Podcast

Ismeretterjesztő epizódokkal folytatódik a Szigligeti Színház Podcast sorozata: az operett műfajával és nagyváradi térhódításával foglalkozó blokk első részét december 10-étől hallgathatják az érdeklődők a teátrum podcast-csatornáján.

Az immár hagyományos szilveszteri bemutató felvezetőjeként szerkesztett epizódok Plainer Zsuzsa nagyváradi Philther-kutatásának eddigi eredményeit mutatja be, elemezve a Nagyvárad, mint operettváros közismert toposz eredetét és alakulástörténetét. Az epizódokat az 1955-ben bemutatott, Gróf László által rendezett Csárdáskirálynő fennmaradt zenei felvételei színesítik, köztük a Papp Magda által énekelt nyitány, Papp Magda és Belényi Ferenc duettje, valamint az előadás A lányok angyalok című dala Cseke Sándor előadásában.

A Szigligeti Podcast epizódjai az alábbi linkre kattintva hallgathatók: https://anchor.fm/szigligeti-sznhz. A szilveszter estéjén bemutatandó Gül Baba című előadásra jegyek december közepétől kaphatók. A december 30-ai főpróbára, valamint a január 2-ai és 4-ei ünnepi előadásokra jegyek már vásárolhatók a színház jegypénztárában, illetve online a szigligeti.biletmaster.ro oldalon.

Tájékoztatják ugyanakkor az érdeklődőket, hogy a hatályos rendelkezések értelmében az előadásokon a koronavírus ellen beoltottak, a betegségen (legalább 15, de nem több mint 180 napja) átesettek és az előadás időpontjában érvényes negatív teszttel rendelkezők is részt vehetnek. Belépéskor fel kell mutatni az EU-s digitális COVID igazolványt. A szájat és orrot eltakaró maszk viselése kötelező.

 

 

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu