Munkavállalók (17.) – Valamit valamiért
Tíz év hosszú idő, főként egy édesanyának, akit több ezer kilométer választ el gyermekeitől. Timi sokat töprengett, marcangolták a lelkiismeret fenevadjai, de végül is a külföldi munkavállalás mellett döntött.
Kétségek gyötörték, nem volt teljességgel meggyőződve cselekedete helyességéről. Ismerősei közül többen megszólták, igaz, szemtől szemben csak legjobb barátnője, Kati vette a bátorságot, hogy lehülyézze, felelőtlennek nevezze. Fájt ez neki, nagyon fájt. Tomboltak benne az érzelmek, amint felszállt vele a repülőgép. Szíve, élete egy darabját hagyta hátra. Nyugtatgatta magát, hogy helyes döntést hozott, amikor tizenöt éves lányát és a mindössze három évvel idősebb fiát magára hagyta. Nem bírta már fizetni az albérletet, a gyári munkás fizetéséből jóformán semmire sem futotta.
Most azért örül, annyi év után végre sikerült házat vásárolnia. Új bútorokat is vett, a kert is jókora, megterem abban minden, amire szüksége van egy családnak. Meg aztán van nyári konyha, melléképületek és jókora ól a majorságnak. Az volt az első dolga, amint birtokba vették a portát, hogy benépesítse a baromfiudvart.
Timi városi lány volt, panellakásban nőtt fel, mindig is irigyelte a faluról bejáró iskolatársait a vidéki lét semmivel össze nem hasonlítható szabadsága miatt. Katival, a legjobb barátnőjével egy osztályba jártak, majd ugyanabban a gyárban vállaltak munkát. Ritkaság, de a gyermekkori barátságuk túlélt minden válságot, ami főként tinédzserkorukban köszöntött rájuk. Iskolai szünetek idején gyakran megfordult falusi barátnőjénél, a városi lányt csakhamar körbedongták a fiúk. Akkoriban minden hétvégén táncestéket tartottak a helyi kultúrházban, ott szintén ő volt a sztár. Néptáncot tanult még általános iskolás korában, igaz, románt, de az ott kialakult mozgáskultúráját jól tudta kamatoztatni a diszkótáncban is. Meg aztán az alkata is megvolt hozzá, kimondottan vonzó idomai voltak. Épp ez lett a veszte. Nővére is jó testi adottságoknak örvendett, de Timiben volt valami plusz, ami méginkább vonzóvá tette a férfiak számára. Valami megfoghatatlan belső kincset rejtegetett, amit nem lehetett nem érzékelnie annak, aki a közelébe került.
Kezdetben nagy szerelem dúlt nővére, Elza és annak udvarlója között, még a vak is láthatta, hogy kapcsolatuk túlmutat néhány érzelmes csókon. Csakhamar be is jelentették, hogy összeházasodnak, mert jön a baba. Az apja épp horgászni készült, amikor hírét vette a fejleményeknek, az addig féltett horgászfelszerelését a falhoz csapta tehetetlen dühében. Ez még a kommunizmus idején történt, esély sem volt hivatalos magzatelhajtásra. Mégis, a tilalom ellenére akadtak orvosok, akik jó pénzért megszakították a nem kívánt terhességet. Emellett közszájon forogtak az ősi népi praktikák módozatai is az érintettek körében. De hát amit az Isten egyszer életre szánt, az ellen kevés a bűnös szándék, így néhány hónap múlva unokáját szeretgetve babusgató nagypapa vált a dühös örömapából. Azért, hogy a gyermeket nevelni tudják, ellentétes váltásban vállaltak munkát. Így gyakran csak késő este találkozott egymással a fiatal pár, idővel házaséletük is lanyhulni kezdett. A pesztrálás nyűgét ellensúlyozandó a férj előbb egy-két sört szürcsölgetett el délutánonként, idővel már a részegségig leitta magát.
Timiéknél lakott a fiatal család akkoriban, így gyakran előfordult, hogy csak ők ketten és a kisbaba voltak odahaza. Az ital csakhamar oldotta a férfi gátlásait, előbb csak játékosan a lány fenekébe markolt, megérintette a mellét, de aztán egyre erőszakosabbá vált.
„Meddig durvult el a helyzet?” – szökkent ki belőlem meggondolatlanul a kérdés „Egyen egy kis szőlőt, látja, milyen jó termés ígérkezik” – mutatott a szépen gondozott lugasra Timi, amint beszélgetve sétálgattunk a vidéki portán. Közben látom, hogy elpirul, szemét lesüti, nem tudom eldönteni, hogy dühös, elkeseredett vagy csak egyszerűen szomorú. Nem mulandó szomorúság ez, olyan fájdalom, ami az évek sodrásában csak mélyebbre engedi gyökereit a lélek bugyraiba. Menekülni lehet előle, de teljességgel soha nem sikerül szabadulni tőle.
Nem mert szólni senkinek az őt ért zaklatásokról, sajnálta a nővérét, így nem akart fájdalmat okozni neki. A folyamatos erőszakoskodás viszont már elviselhetetlenné vált, így az egyik legrosszabb döntést hozva az első adandó alkalommal férjhez ment. Tizenhét éves volt akkor. Férjének volt lakása, kedves fiúnak is tűnt, a lány bízott benne, hogy mellette jobb élete lesz. Megszületettek a gyermekek, viszont a férje csakhamar levedlette a kedvességet. Egyre gyakrabban összejárt a haverjaival kártyázni, italozni. Ha a fiatalasszony ezt szóvá tette, akkor eleinte csak veszekedtek, majd jöttek az első pofonok, aztán az egyre durvuló verések. Bírta egy ideig, mígnem betelt a pohár. Egy alkalommal a részeg férj a fiúcska fejét beverte az asztalba, mert az elhibázta a házi feladatát. A gyerek arcát ellepte a vér. Timi döntött: összekapkodta a ruháit, és már ment is a gyermekekkel. Nehéz idők következtek, haza nem akart menni, hisz onnan menekült el a sógora elől, nem maradt más hátra, mint az albérlet.
Nemrég végleg hazatért, sikerült annyi pénzt összegyűjtenie, hogy megvásárolja a városhoz közeli házat.
A gyermekei már felnőttek, a fia házasodni készül, a lányának is udvarolnak. A volt férj végleg kilépett az életükből, ezzel szemben apósa, aki időközben meghalt, fiunokájára hagyta lakását. A fiatal srác lelkiismeretesen gondozta, ápolta nagyapját, utolsó napjaiban is mellette volt. Közben tanult is, egyetemet végzett, egy jónevű cégnél van alkalmazásban. Nemcsak a nagyapjának volt támasza, hanem húga felett is atyáskodott. De nem afféle átvett szülői szerep volt ez, hanem testvéri összetartozás, minden titkukat megbeszélték egymással.
Jó lett volna elbeszélgetni a két fiatallal arról az évtizedről, amit édesanyjuk nélkül töltöttek el. Életük legfontosabb szakaszában, a felnőtté válás időszakában maradtak magukra, amikor leginkább szükség lett volna a szülői szóra, az édesanyai tanácsra. Vajon ez mekkora nyomot hagyhat egy gyermek életében, hány karcot ejthetett lelkük tükrén? Vajon felnőttként, szülőként az eltelt tíz évnek milyen hozadékát adják tovább gyermekeiknek? Édesanyjuk előteremtette számukra a tanuláshoz szükséges pénzt, a mindennapi kenyeret, már elmondhatják azt is, hogy van saját házuk. De mekkora árat kellett fizetniük mindezért?
Mindenki megszenvedte a maga módján az elmúlt éveket. Timi a gyermekei boldogulását szem előtt tartva feladta az újrakezdés lehetőségét, lassan elsuhantak az évek fölötte is. Már nemcsak divatból festi a haját, az ősz hajszálak regélnek a múltról. Vajon hányszor tört ki zokogásban elalvás előtt, amikor hazagondolt gyermekei ölelésére vágyva?
Timi ma már mélyen hívő ember, az ebből nyert erő segítette át a megpróbáltatásokon. Annyira ragaszkodott a bibliai erkölcshöz, hogy érzelmeinek nem hagyott semmiféle megnyilvánulást. És mégsem érezte úgy, hogy megzsarolná magát, boldog és elégedett volt, hisz életének minden szegmensét alárendelte a megtért emberre vonatkoztatható elvárásoknak. A körülötte lévők nem értették. Legfeljebb sejtették a számukra megfoghatatlan örömforrás mibenlétét.
Több férfi is megkörnyékezte az évek során, ki tisztességgel, ki testi örömök reményével. József volt az, aki minden porcikájával, lelkének minden rezdülésével ragaszkodott hozzá, de ő sem tudta elfogadni hitbeli kötődését. Értelmével még csak-csak értette, sőt még értékelte is ezt, de ő társra, támaszra vágyott, mert úgy érezte, hogy saját gondjain egyedül képtelen úrrá lenni. Nem akart osztozni a számára idegen istennel Timin. Így útjaik elváltak.
Timi a kert végén lévő padon üldögélve az őszi napsütésben szorgoskodó méhek zsongásában gyönyörködött. Maradt ideje elmélkedni, hogy miként alakulhatott volna az élete, ha egy másik ösvényen indult volna el megkeresni a boldogságot.
D. Mészáros Elek
(Megjelent a Várad 2021/9. számában)