Metamorphosis (Korniss Péter fotóművészetéről)
Korniss Péter erdélyi barangolásai alkalmával készített egyik fotográfiája egy fáradtságtól elgyötört, a füvön álomba merült férfit örökített meg. A feltehetően hasra fekve készített felvétel perspektívájából megragadott, megtört alak frappánsan emlékeztet az Úr színeváltozását megjelenítő ikonok apostolábrázolásaira. A három tanítvány, Péter, János és Jakab a Tábor-hegy vakító fényözönében a földre vetik magukat, néhány IX–X. századi kappadóciai freskó mély álomból felriadtukban jeleníti meg őket. A túláradó lelki feszültség terhét elviselni képtelen ember mélységes mély álomba zuhan. Corneliu Baba is megértette az álom sötét világába menekülés misztériumát. A festő alvó parasztokat megörökítő vázlatainak expresszivitása sokban emlékeztet Korniss Péter fotográfiájára.
A különleges, ikonszerű perspektívában fogant kompozíció, a maga nagyívű, a képet már-már lezáró horizontjával az evangéliumok egy másik lényeges jelenetére is emlékezteti a szemlélőt: az Olajfák-hegyén Jézus imája alatt háromszor is álomba menekült tanítványokra. A fotográfia mezítlábas, letakart arcú, mélységes álomba merült alakja akár a vért verejtékező, az Atyához perlekedve-gyötrődve könyörgő Mester három tanítványának az egyike lehetne.
Az álom elviselhetővé teszi a kínkeserves élet, a tehetetlenség terhét. Ebben a metafizikus rendben Valaki fentről vigyázza a föld, az álom, az esendőség, a gyarlóság rabjait. Álmunkban eltűnik az identitásunk, a nappali, a racionális, a tudatos erőktől eltérő hatalom szolgáivá válunk. A görög antikvitásban a rabszolgákat „aprosopos”-nak, arcnélkülinek nevezték. Brâncuşi álomvilágba merült múzsájának az arcvonásai is feloldódnak, a Színeváltozás ikonjának, El Greco Gecsemáné-kerti imájának apostolai, Korniss halálosan kimerült embere, a Fekete Madonnának, Rondanini Pietájának alakjai, ezek a két világ határán lebegő lények valamennyien eltakarják vagy áthatolhatatlan sötétségbe rejtik az arcukat.
A halállal egytestvér álombeli révületben az ember elveszíti minden éberen bírt, tudatos erejét, álmában, a fájdalom kataleptikus mélységeiben válik a legsebezhetőbbé. Az elhagyatottságnak ezekben a „megváltás forgatókönyvéhez tartozó” pillanataiban csupán olyan Valaki védhet meg, Aki megtapasztalta a teljes „megüresítés” misztériumát. Ez a „kenózis” Jézus Krisztusnak az a cselekedete, amelyben isteni formájából alászállt, megüresítette magát és emberré lett. A megfáradottak, „a Kis Testvérek”, Isten gyermekei az önfeladás különös dialektikája révén léphetik át az álom és a halál küszöbét.