Kulturális folyóirat és portál

2014. március 2 | Böszörményi Zoltán | Kultúra

Majorana az elköltözött Szandra May-t idézi

Olykor még visszanéz, ki elmenni készül,
és egyre gyakrabban önmagával beszél,
képeket pörget, a láthatatlant figyeli merőn,
vulkánok tüzét, füstjét imádja, és kész
megbocsátani a százszor megbocsáthatatlant:
a költözést.
Pedig mennie kell, ő is tudja,
hiába próbál új fészket rakni benne a remény,
emlékeket éget, emlékekben ég el,
a válság óráiban is a létezés öröméről,
az erős gyökerű tölgyekről regél.

Az idén is lehullatták a fák a lombjukat,
még egyszer, utoljára, hangtalan,
parttalan vidéken harangok konganak,
s a szürke ködből, mint aki világot váltana,
egy színész jelenik meg,
sárga rózsa kivágott szíve helyén.
Kezében bölcső, a másikban sétabot,
zöld a redingotja, arcát fanyar mosoly fodrozza.
Mögötte fehérbe öltözött hölgy lépdel,
ő Szandra May, közelebb jön, szinte libben,
a színész szemébe néz.
„Ha látod azt a csúcsot,
hová csak a lélek ér fel – mondja –,
ott csak a szél zenél,
de koncertjét átveszik az erdélyi hegyek,
városról városra visszhangozzák,
mit beszélsz.”

S akkor a fehérbe öltözött hölgy,
mint könnyű fátyol,
tovatűnik a lobbanó égben.
Zöld redingotjában némultan áll a színész,
és utána néz.
A szélbe súgja, mintha hallaná Szandra May:
„Erebosz és Nüx gyermekével ne egyezkedj,
fityiszt mutass neki, oboloszt ne fizess,
mint Héraklész, Thészeusz és Peirithoosz,
te is rábírod Kháront, ingyen vigyen át a Stüx folyón.”

Copyright © 2022 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu