Kulturális folyóirat és portál

2022. január 17 | Hírek

A magyar kultúrát ünneplik közösen

A MAGYAR KULTÚRA ÜNNEPE

S merre zúgnak habjai

Tiszának, Dunának,

Árpád hős magzatjai

Felvirágozának.”

Nagyvárad – Debrecen

Berettyóújfalu – Margitta

2022

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség

Bihar Megyei, Nagyváradi és Margittai Szervezete,

Berettyóújfalu Város Önkormányzata,

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata,

Margitta Megyei Jogú Város Önkormányzata

és valamennyi szervező, közreműködő

nevében

tisztelettel meghívjuk

Önt és kedves családját, barátait a

MAGYAR KULTÚRA ÜNNEPE

alkalmából szervezett rendezvényekre.

A rendezvény fővédnökei:

Kelemen Hunor

az RMDSZ szövetségi elnöke,

Románia miniszterelnök-helyettese

Halász János

országgyűlési képviselő,

a Városok, Falvak Szövetsége elnöke

Védnökök:

Cseke Attila

Románia fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős minisztere

dr. Vitányi István

országgyűlési képviselő

Támogatók:

Programok

(Kezdési időpontok helyi idő szerint)

Nagyvárad

Január 17. (hétfő)

8.00-9.00

A váradi Biblia – előadás, vitakör

Helyszín: Traian Vuia Műszaki Kollégium

Szervező: Gergely Natalia, Fâsie Tiberiu, Biró Ildikó igazgatóhelyettes

10.00

Vadgalamb szólásán” – bemutató kiskönyv készítése (magyar motívumok, ételek)

Helyszín: Bonitas Speciális Iskolaközpont

Szervező: Balog Gertrud, Kulcsár Adina, Dan Beata, Paniti Helga

10.30

Ifjú szívekben élek! – A 10. osztályos adys diákok szavalóversenyének döntője

Helyszín: Ady Endre Elméleti Líceum olvasóterme

Szervező: a magyar katedra

11.00-12.00

Kulturális értékeink – játékos vetélkedő

Helyszín: Mihai Eminescu Főgimnázium

Szervező: Ágoston Palkó Emese

11.50

Együtt szavalunk, együtt énekelünk

Szacsvay Imre Általános Iskola, az iskola püspöki épülete

Horváth Simon Erika magyartanár, Kiss Tünde, Sajó Monika

12.00-13.00

Dalol a múlt – magyar népdalok, gyermekdalok előadása, kórus és furulya

16-os számú Általános Iskola

Kemecsei Andrea

10.00

Magyarok- mit adtunk mi a világnak. Kerekasztal beszélgetés.

Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium

Takács Zoltán

8:00-10:00

Magyar zeneszerzőnk – Erkel Ferenc – Himnusz – Bánk bán

Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium

Kövendi Éva

18.00

Élő kultúránk gyöngyszemei- irodalom. Mărcuțiu -Rácz Dóra író, Ozsváth Zsuzsa költő

legújabb köteteinek bemutatása

Beszélget velük: Bozsódi- Nagy Orsolya

Lorántffy Zsuzsanna Központ múzeumterme

RMDSZ Nőszervezet Bihar megye

Január 18. (kedd)

9.00-10.00

Te vagy a mese hőse!

16-os számú Általános Iskola

Megyesi Réka

9.00-10.00

Magyarnak lenni jó!

Egy kisebb összeállítás a hungarikumokròl ismertetővel egybekötve, és a magyar irodalom néhány kiemelkedő költeményèvel

Traian Vuia Műszaki Kollégium

Varga Orsolya, Crisan Csilla, Egeresi Melinda, Sabau Elisabeta, Biró Ildikó igazgatóhelyettes

10.00

Híres magyar feltalálók- plakát készítése/kiállítás

Bonitas Speciális Iskolaközpont

Balog Gertrud, Kulcsár Adina, Dan Beata, Paniti Helga

10.00

Szent László nyomában

Szacsvay Imre Általános Iskola

Csorba Cristian

12.40

Nyelvünk szépségei és humora a versekben

Szacsvay Imre Általános Iskola Eminescu utcai épület

Rusz Csilla

13.00-14.00

Magyar feltalálók és találmányaik

16-os számú Általános Iskola

Visky Andrea

12.00

Indulj el egy úton – A Mount Everest csúcs közelében, Varga Csaba nagyváradi hegymászó előadása

Nagyvárad-Olaszi református templom

(Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium szervezésében)

Zsíros Anikó

11.00

A magyar észjárás. Kuriózumok híres magyar feltalálók

Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium

Szatmári Ildikó és Gál Ildikó

17.00

Tavaszváró- csoportos kiállítás

A megnyitón közreműködnek: Meleg Vilmos előadóművész, Thurzó Sándor József brácsaművész és Rejtő Dóra, magyar népi énekes

Tibor Ernő Galéria

Január 19. (szerda)

10.00-11.00

Bemutatkoznak tudósaink – prezentáció

Mihai Eminescu Főgimnázium

Teutsch Tünde

10.00-12.00

Versében” él a nemzet – az iskola diákjainak munkáiból készült szövegtárgy kiállítás

Dimitrie Cantemir Általános Iskola

Bálint Beáta, Mészáros Tamás Szabolcs

10.00

Magyar tudósok

Szacsvay Imre Általános Iskola, a püspöki épület tornaterme

Hosu Magdolna, Oltean Emese

12.00

Rajzverseny

Szacsvay Imre Általános Iskola, főépület

Pásztor Gabriella

10.00

Magyar matematikusok és informatikusok

Lucreția Suciu Álalános Iskola

Toth Enikő

9:00

Nagyvárad – a kultúra és történelem városa. Nagyvárad nagyjai. (Szent László, Ady Endre, Rimanóczy Kálmán). Képes-vetített előadás

Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium

Takács Zoltán

10:00

Lorántffy Zsuzsanna- a hit példaképe, Erdély fejedelemasszonya (iskolánk névadója).

Képes-vetített előadás

Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium

Takács Zoltán

11:00

Száműzött nagy magyarjaink. (II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelmünk, Kossuth Lajos, Márai Sándor). Képes-vetített előadás.

Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium

Takács Zoltán

17.00

Madárkereső királyfiak – sárréti népmesék illusztrációi – kiállítás Kolozsvári-Donkó Rebeka berettyóújfalui képzőművész alkotásaiból

Megnyitja: Kecse Gabriella

Helyszín: Léda-ház

Január 20. (csütörtök)

8.00-13.00

Mondókák, hangszeres versmondás, népi gyermekjátékok, népmesék, mondák

Szacsvay Imre Általános Iskola T. Vladimirescu utcai épület

Alföldy Andrea, Fechete Erika

9.00-13.00

Téli népszokások és hagyományok – villámcsődület. A Magyar gasztronómia ínyencségeinek elkészítése

Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum

Konrád Katalin, Rázmán Enikő, Nógrádi Márta

10.00-11.00

Kiállítás a diákoknak a magyar kultúra napja alkalmából készített munkáiból

Mihai Eminescu Főgimnázium

Ágoston Palkó Emese, Fazakas Gábor

10.00-11.00

Váradi Biblia megismerése

16-os számú Általános Iskola

Gergely Natalia, Szabó Anikó-Erika

10.00-11.00

Öröméneklés

16-os számú Általános Iskola

Krasznai Tünde

10.00

Videófelvétel (Iosif Vulcan-Tanítóképző: Facebook-oldal)/ versillusztrációk – helyi kiállitás/ interaktív tevékenység

Szacsvay Általános Iskola udvara

Iosif Vulcan-Tanítóképző: Facebook-oldal

Nagy Enikő

11.00-12.00

Ismerkedés a Bibliával, illetve Kölcseyvel és a Himnusszal

16-os számú Általános Iskola

Pozsár Melinda, Gergely Natália

11.00

A magyar kultúra napja a magyar nyelv, irodalom és hagyományok tükrében, interaktív irodalomóra

Nagyváradi Művészeti Líceum

Nagy Gabriella és Berecki Andrea

11.00

Azt, amit őseink alkottak, meg lehet őrizni – népi díszítőművészet magyar motívumokkal – műhelymunka

Ioan Slavici Általános Iskola

Kis Mária Márta, Malan Katalin

11.00

A magyar kultúra napja a magyar nyelv, irodalom és hagyományok tükrében, interaktív irodalomóra

Nagyváradi Művészeti Líceum

Nagy Gabriella és Berecki Andrea

12.00

Kölcsey szavai, Erkel hangjegyei – közös Himnusz-éneklés az iskola udvarán. Fellép az iskola zenekara és kórusa

Nagyváradi Művészeti Líceum

Nagy Gabriella, Nagy Viola, Lukács Annamária

12.00-13.00

Hagyományőrzés a Magyar Kultúra napján

16-os számú Általános Iskola

Szabó Anikó-Erika

19.00-20.00

A magyar kultúra napja

16-os számú Általános Iskola

Calapis Halász Tünde, Kemecsei Andrea, Krasznai Tünde, Pozsár Melinda, Szabó Anikó-Erika

12.00-13.00

Népviseletek bemutatása

16-os számú Általános Iskola

Marian Noémi

8.00-10.00

Híres magyar tudósok és feltalálók

16-os számú Általános Iskola

Nagy Ella

10.00

Magyar népmesék

Lucreția Suciu Álalános Iskola – előkészítő osztály terme

Cuibus Monika

11,00

Magyar tánc

Lucreția Suciu Álalános Iskola – előkészítő osztály terme

Cuibus Monika

11,00

Magyar ház tervbemutató, Kim Attila építész, Emődi Tamás építész, Nagy Zoltán Iskola Alapítvány, Szabó Ödön RMDSZ.

Moszkva kávézó pinceterem, Moscovei utca 12 szám.

10.00

A magyar kultúra napja a Lucreția Suciu Általános Iskolában

Lucreția Suciu Álalános Iskola – informatika labor

Goron Sándor, Hasas Tünde

10.00

Hej,tulipán, tulipán!-kézműves foglalkozás, népdaltanulás

Lucreția Suciu Álalános Iskola

Bodnár Erzsébet, Székely Ildikó, Verestoi Mária

11.00

A magyar olimpiai bajnokok nyomában előadás

Nagyvárad-Olaszi református templom

(Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium szervezésében)

Zsíros Anikó

18.00

Implon Irén–Sólyom Lajos: Váradi tollrajzok (Varadinum Script kiadó) című kötetét bemutatja Manolescu Gábor, Nagy Béla Szűcs László. Közreműködik Hajdu Géza színművész.

Bunyitay könyvtár (Kanonok sor)

19.00

Nagy Béla: Az én kezemre bilincset tettek – Dr. Darvas Dezső börtönmonológja 1986-87 című kötetéről beszélget a szerzővel Szűcs László.

Bunyitay könyvtár (Kanonok sor)

Január 21. (péntek)

9.00-10.00

Tanulj játszva, játssz tanulva!

16-os számú Általános Iskola

Megyesi Réka

10.00-11.00

Népviselet és néphagyomány Románia magyarlakta régióiban

16-os számú Általános Iskola

Tóth Diána, Orosz Petra

10.00

A magyar kultúra örökösei vagyunk – Képzőművészeti kiállítás és komolyzenei koncert

Nagyváradi Művészeti Líceum, az iskola díszterme

Nagy Gabriella, Mados Andrea, Rácz Eliza, Bíró Anett

10.00-12.00

Jó kedvvel, bőséggel” a magyar Himnusz nyomában, a magyar kultúra palotái, plakát készítése és bemutatása

Dimitrie Cantemir Általános Iskola

Balajti Annamária, Sanislav Brighita, Fándly Enikő

10.00-14.00

Magyaros ízek, a Nagyváradi Művészeti Líceum diákjainak és osztályfőnökeinek gasztronómiai ízelítője

Nagyváradi Művészeti Líceum

Kémenes Mónika

10.10

Magyar tudósok

Szacsvay Imre Általános Iskola, Nicolae Jiga u. 61.

Hosu Magdolna, Oltean Emese, Kincs Grete

11.00

Együtt énekelünk, együtt szavalunk

Szacsvay Imre Általános Iskola, Nicolae Jiga u. 61.

Pásztor Gabriella

11.00-12.00

A vers szép

16-os számú Általános Iskola

Calapis Halász Tünde

12.00-13.00

Bemutatkoznak tudósaink – prezentáció

Mihai Eminescu Főgimnázium

Nagy István

12.00

Kahoot vetélkedő, Híres nagyváradi személyiségek

Szacsvay Imre Általános Iskola

Tăut Elisabeta

13.00

Nagyvárad épített öröksége, interaktív történelemóra

Nagyváradi Művészeti Líceum, az iskola díszterme

Nagy Gabriella, Kémenes Mónika

13.00

Rajzkiállítás

11. számú Általános Iskola – előtér

Simo Perecz Annamaria, Vass Annamaria, Herlitska Ibolya, Semendi Monika tanítónők

10:00

Népi motívumok megfigyelése, színezése

Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium

Csűry Anikó

10:00

A magyar olimpiai bajnokok nyomában előadás

Nagyvárad-Olaszi református templom

(Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium szervezésében)

Zsíros Anikó

10:00

Magyar kultúra napja – Plakátok készítése

Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium

Soòs Orsolya

10:00

Ismerkedés a magyar költészettel (gyermekversmaraton)

Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium

Kovács Ildikó

10:00

Magyar mesevilág (vetítés, mesélés, illusztrálás, játékok)

Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium

Kallós Tímea

10.00

A nemzet dala, a Himnusz

Lucreția Suciu Álalános Iskola

Szabó Erzsébet

18.00

Markó Béla: A haza milyen? című verseskötetéről beszélget a szerzővel Szűcs László

Bunyitay könyvtár

Január. 22. (szombat)

A mi kultúránk, a mi himnuszunk. Videó késztése a himnusz témájában

11. számú Általános Iskola

A magyar kultúra ünnepének nagyváradi gálaestje

Ünnepi beszédet mond

dr. Vitányi István országgyűlési képviselő

Cseke Attila miniszter

A magyar kultúráért díjak átadása

Ünnepi előadás:

Csongor és Tünde

Helyszín: Szigligeti Színház

Berettyóújfalu

Január 17. (hétfő)

19.00

Újévi operettgála – fellépő művészek: Benedekffy Katalin Prima-díjas koloratúrszoprán énekes, Turpinszky Gippert Béla, a Magyar Állami Operaház szólistája és a táncosok

Helyszín: Nadányi Zoltán Művelődési Ház nagyterme

Január 21. (péntek)

16.00

A „Berettyóújfalu mindannyiunk városa” fotópályázat eredményhirdetése és kiállításmegnyitója.

Köszöntőt mond: Muraközi István polgármester

Megnyitja: Tóth István fotóművész.

Helyszín: Mozi Galéria

17.00

Tóth István fotóművész „Tetten ért pillanatok” – jubileumi kiállításának megnyitója.

Megnyitja: Porkoláb Lajos ny. művelődésiház-igazgató

Helyszín: Nadányi Zoltán Művelődési Ház – Bihar Vármegye Galéria

18.00 A magyar kultúra napja ünnepének berettyóújfalui gálaestje

Köszöntőt mond: dr. Vitányi István országgyűlési képviselő

Ünnepi előadás:

Szilágyi Enikő Mi lennék nélküled? – egy erdélyi színésznő vallomásai Jászai Mari emlékiratainak felhasználásával – a Gyulai Várszínház előadása

Helyszín: Nadányi Zoltán Művelődési Ház nagyterme

Január 24. (hétfő)

Zeneiskolások hangversenye

Helyszín: Zsinagóga Kultúrtér (Mártírok u. 4.)

Debrecen

Január 19. (szerda)

18.00

Elefántfogó. Diákfogó? – irodalmi kerekasztal-beszélgetés az 55 X Ady (a Déri Múzeum kiadványa, Grela Alexandra illusztrációival) kötet alapján

Közreműködnek: Gela Alexandra grafikus illusztrátor, Győri L. János irodalomtanár és tanítványai.

Moderátor: Lakner Lajos tudományos igazgatóhelyettes (Déri Múzeum).

A könyvet Nagy T. Katalin művészettörténész mutatja be.

A kötethez kapcsolódó időszaki kiállítás nemrég nyílt a Debreceni Irodalom Házában

Helyszín: Déri Múzeum díszterme

Január 20. (csütörtök)

16.00

Jó kedvvel, bőséggel”Még egyszer képekkel – debreceni élményrengeteg egy fotós naplójából

A DMJV Önkormányzata és a Debreceni Fotóklub közös kiállítása

A kiállítás helyszíne: Új Városháza folyosója

A kiállítást megnyitja:

Puskás István, Debrecen város alpolgármestere

Közreműködnek:

Dr. Dani János, a Déri Múzeum Régészeti igazgatóhelyettese

Váradi Zoltán, a Természettár vezetője

Váró Kata Anna filmesztéta

A kiállítást rendezte: Máthé András fotóművész.

A kiállítás megtekinthető 2022. február 28-ig az Új Városháza nyitvatartási idejében.

Január 21. (péntek)

10.00

Ünnepi megemlékezés és koszorúzás

Helyszín: Debreceni Református Kolléigum

16.00

Club Akusztik (akusztikus zenei est)

Helyszín: DEMKI Ifjúsági Ház

17.00

Komádi hímzők kiállítása

Köszöntőt mond: Tóth Ferenc, Komádi polgármestere

Megnyitja: Kolozsvári István a Bihari Népművészeti Egyesület elnöke)

Helyszín: DEMKI Tímárház- Kézművesek Háza

Január 22. (szombat)

Egész nap, több alkalommal

Magyar találmányok című előadás, amelyben a hazánkban született leghíresebb és legérdekesebb vívmányokat, innovációkat gyűjtöttük össze a régmúltból és a közelmúltból

Helyszín: Debreceni Agóra Tudományos Élményközpont

11.00

Tóth István, nemzetközi hírű nagyváradi fotóművész életmű kiállításának megnyitója.

Megnyitó beszédet mond Biró Rozália szentátor

Közreműködik Thurzó Sándor József, szintén nemzetközi hírű, nagyváradi brácsaművész

Helyszín: Partium Ház

16.00

Üzenet Sződemeterről című ünnepi műsor.

Kölcsey életművét Ozsváth Sándor művelődéstörténész mutatja be, koncertet ad Thurzó Zoltán, nagyváradi zongoraművész, és fellép Fábián Enikő, a nagyváradi Szigligeti Színház színművésze

Helyszín: Partium Ház

… …

Kirak’Art kiállítás

Szolnoki László, fiatal tehetséges fotós mutatkozik be alkotásaival

Helyszín: Relax Cipőbolt

… …

Közép-kelet európai identitás c. kiállítás megnyitója

Helyszín: MODEM

… …

Borbély Szilárd versével és a Boldog képek című előadásuk online vetítésével jelentkezik a Vojtina Bábszínház

Január 23. (vasárnap)

14.00

HATÁr-sorSOK  című időszaki Trianon-kiállítás finisszázsa

14:00 Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, MTA doktorának előadása

14:30 Dr. Magyari Márta etnográfus vetített képes előadása

15:00 Trianonról mesélő tárgyak című kisfilm levetítése

15:15 A Debreceni Hajdú Táncegyüttes előadása

15:30 Tárlatvezetés Váradi Katalin kurátorral HATÁr-sorSOK című időszaki kiállításban

Helyszín: Déri Múzeum

Január 24. (hétfő)

Hegyek hátán, völgyek ölén könyvbemutató és kiállítás

(a Debreceni Nagyerdőért Egyesület közreműködésével)

Helyszín: DEMKI Ifjúsági Ház

Január 25. (kedd)

11.00

Vándorlegény – Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat kiállításmegnyitója, díjátadó ünnepsége, valamint hozzá kapcsolódó szakmai találkozó

Helyszín: Görög Katolikus Metropólia (Petőfi tér 8.)

Január 27. (csütörtök)

17.00

Herczegh Ákos új Ady-tanulmánykötetének bemutatója

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár

Margitta

Január 17. (hétfő)

11.00

VÉDŐ KAR…

Képkiállítás Barbu Edit, Bátori-Angyal Olívia és Balla Sándor iskolánk pedagógusainak alkotásaiból

Helyszín: Margitta-Horváth János Elméleti Líceum-aula

17.00

Margittai fazekasság kiállítás és mini konferencia

A Partiumi Keresztény Egyetem Vizuális Alkotás és Nevelés Kutatóközpont projektje.

Programterv:

-Helyszín: Margittai Művelődési Ház Galériája és Konferencia terme.

A kiállítást és a mini konferenciát megnyitja Dr. habil. Maior Enikő a Partiumi Keresztény Egyetem rektorhelyettese

Köszöntők:

Demián Zsolt Margitta alpolgármestere

Muraközi István-Berettyóújfalu polgármestere

Kiállítók:

Torkos Erik Márk: fotók a régészeti leletekről

Janó János: 3D látványtervek a régészeti leletek alapján

László Attila: rekonstrukciók a margittai fazekakról

A Horváth János Elméleti Líceum diákjainak munkái a fazekas minták felhasználásáról a Kultúrház előterében

Konferencia előadásai:

Zatoschil-Ballai Zsuzsa: Margitta gazdasága XVIII. században: a Céhek

Emődi János: A Margittai fazekasság régészeti kutatásai – kisfilm

Dr. Wilhelm Sándor: Emlékeim a fazekasságról

Kerekasztal beszélgetés:

Demián Zsolt alpolgármesterrel, Dr. Balázs Zoltánnal a PKE képzőművészet szak tanszékvezetőjével, Angyal Olívia PKE VAN kutatási asszisztensével, Torkos Erik Márkkal, László Attilával, és Janó Jánossal.

Január 18. (kedd)

10.00

HÉTMÉRFÖLDES CSIZMÁVAL A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN ÁT

Kreatív műhely kisiskolásoknak

Helyszín: Margitta-Horváth János Elméleti Líceum-kisiskola

Szervezők: Deák Erika Andrea, Almási Judit, Balázsi Emma, Könczey Erzsébet

Január 19. (szerda)

11.00

KULTÚRKÖLYKÖK

Versparódiák diákok előadásában

Helyszín: Margitta-Horváth János Elméleti Líceum-aula

Szervező: Diáktanács

Január 20. (csütörtök)

11.00

KULTÚRCSEPPEK

Kisfilm a magyar nyelvterületek, a magyar népköltészet és a magyar népi élet értékeiről

Helyszín: Margitta-Horváth János Elméleti Líceum-aula

Szervezők: Bende Orsolya, Farkas Cecília, Kun Tünde, Szabó Melinda tanárnők

Az iskolai programokért felel: NAGY GABRIELLA – igazgató

Az iskolai programokat Koordinálja: TAKÓ MÓNICA – igazgató helyettes

A városi programokért felel: Demián Zsolt-alpolgármester

18.00

Festménykiállítás

Helyi festőművészek munkáiból álló kiállítás megnyitója

Helyszín : a Művelődési Ház emeleti nagyterme

Kiállít: Angyal Asloviciu Anikó, Bagosi Annamária, Bánházi Gyöngyi, Papp Gábor és Silághi Stelian

kult nap dijak

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu