Kettős könyvbemutató
Lipcsei Márta költő két legutóbb megjelent kötetét mutatja be a VÁRAD folyóirat szerkesztősége június 19-én, csütörtökön 19 órától a Szent László Egyesület Kálvin utca 1. szám alatti székházának emeleti üléstermében.
A nyugalmazott fizikatanár a 2002-ben indult folyóirat egyik alapítója és egykori szerkesztője, akinek akkori lakásában gyűltek össze többször is a váradi írók, hogy a legendás Kelet-Nyugat folytatásaként megalapítsák és útjára indítsák az irodalmi, művészeti, társadalmi, tudományos folyóiratot a többes jelentésű, áthallásos „Várad” címmel, amely az ilyen-olyan buktatók és válságok dacára napjainkban éli 24. évfolyamát. Az író-olvasó találkozón egyébként a kiadvány friss, idei 6. számát is bemutatják röviden.
Lipcsei Mártának az évek során másfél tucatnyi kötete jelent meg (köztük egy-egy drámakötete magyarul és románul, illetve egy meséskönyv), a legutóbbiak a Kaiser László költő, szerkesztő nevéhez fűződő budapesti Hungarovox Kiadónál. A most bemutatandó Aszály című 2024 végén, a Ringató című pedig pár hete került ki a nyomdából. A költőnővel és új könyveivel való találkozásra mindenkit szeretettel várnak a szervezők.