A gitáros költő vallomásai – Viszockij emlékére
A Farkasvadászat, a Nem szeretem és más, szabadságról, zsarnokságról, szenvedélyről, lázadásról, meg nem értett, kallódó művészek tipródásairól szóló Viszockij-versek hangzottak el a Jászai Mari-díjas színművész, rendező Horányi László előadásában a nagyváradi Léda-ház kultúrtérben megtartott meghitt hangulatú, Különc gitár című esten október 29-én. A földi létből idő előtt, fiatalon eltávozott (42 esztendősen hunyt el 1980-ban) Vlagyimir Viszockij, a hatvanas, hetvenes évek Oroszországának sokak által báványozott művésze,fenegyereke, a színész és gitáros költő mondandója, érzelem- és gondolatvilága most is ugyanolyan aktuális, mint akkortájt.
A műsor első részében felvezetésképpen Viczai Péter Viszockij-kutató beszélt az orosz művész életútjáról, művészetéről. Ezután Horányi László „egyszálgitáros” interpretációjában hallhattunk megzenésített verseket, bepillantást engedve Viszockij lírájába, érzelemgazdag, szenvedélyes, gyötrelmes, nyugtalan életébe. Hol énekelte, hol mondta, súgta-sugalmazta, szavalta a látomásos verssorokat, magával ragadó szövegeket, nagyszerűen átadva a versek úgymond lelkületét, közvetítve Viszockij gondolkodásmódját.
Ezután egy interjú következett. Viczai Péter kérdezett Horányi Lászlótól arról, miként került Viszockij bűvöletébe, milyen volt műsorainak fogadtatása stb. Horányi László már a nyolcvanas években foglalkozott Viszockij költészetével, a megzenésített verseket a debreceni Hangfogó együtessel kezdték játszani. Horányi elmesélte: az „elvtársak” annak idején nem tiltották be a műsorát, csak megkérdezték tőle, miért tartja fontosnak Viszockijt. Erre csak annyit tudott válaszolni, hogy Viszockijról, a Taganka Színház egykori vezető színészéről van szó, kinek művészete páratlan. Viszockij zseni, és a magyar közönség alig ismeri. Így hát nem tiltották be a Viszockij-műsort, csupán arra hívták föl a figyelmét, hogy Viszockij mindig fekete garbóban lépett fel. A Szovjet-Magyar Baráti Társaság székházában megtartott fellépésén két kommunista politikus, Apró Antal és Biszku Béla látványosan kifejezte nemtetszését, ám a közönség lelkesen fogadta a szovjet-orosz bárd verseiből összeállított produkciót. Horányi elmesélte továbbá, hogy 1984 tájékán Moszkvában vendégszerepelt. Szeretett volna visszajutni a szállására, ám eltévedt, kénytelen volt taxiba ülni. Nem tudott oroszul, így nem beszélgetett a taxissal, aki, miután egy félórán át furikáztatta a városban némán, egyszer csak rámutatott egy épületre, ez volt a Taganka Színház, és csupán ennyit szólt: Viszockij. Utána még fertályóra kocsikázás következett egyetlen szó nélkül. Horányi erősen eltöprengett azon, hogy milyen hatása lehet ennek a művésznek, hogy egy külföldinek a taxis ezzel a hatalmas várossal kapcsolatban ezt az egyetlen nevet tartotta fontosnak megemlíteni. Ezután jobban utánanézett Viszockij munkásságának, meghallgatta kalózkazettáit, és teljesen az orosz művész bűvkörébe került.
Az előadás második részében a Hangfogó együttes zenéjét játszották be hangfelvételről, Horányi pedig énekelt jellegzetes rekedtes hangján. A váradi közönség szemlátomást szeretettel fogadta e dalokat, verseket. S kellenek is ilyen kapaszkodók, lelket megérintő pillanatok. Horányi László ráadásként a Ha újra kezdeném című gyönyörű P. Mobil-dallal, majd Leonard Cohen legendás, Hallelujah című szerzeményével ajándékozta meg a jelenlévőket.
Nyitóképen: Viczai Péter és Horányi László