Kulturális folyóirat és portál

VAR marc 34_35_margittan 1

2021. április 27 | Várad | Kultúra

Folyamatosan szépítik, korszerűsítik a margittai művelődési házat

A művelődési ház teljes felújítása idején évekig pangott a kulturális élet Margittán. Aztán 2017 szeptemberében egy teljesen új, korszerű, minden követelménynek megfelelő színházat kapott a közönség, és teljes erővel újraindultak a kulturális események. Mondhatni, valamennyi előadás, rendezvény telt házas volt.

A korszerűsített művelődési ház kultúrára kiéhezett közönsége mindig pillanatok alatt elkapkodta azt a kevés jegyet, ami a bérleteken túl rendelkezésre állt. Az intézet igazgatója, Demeter Veronica és kulturális szakreferense, Szarvadi Gréti úgy szervezték meg a programokat, hogy óvodástól nyugdíjasig mindenki találjon kedvére valót. Mivel a felújítás után a színpad, a hangosítás és a fénytechnika, valamint az öltözők minden igényt kielégítettek, fogadni tudtak színházi előadásokat is. Az összes helyiség bejáratát akadálymentesítették, és egy tapintható térképet helyeztek el az előcsarnokban a vakok és gyengénlátók tájékozódásának segítésére. A különleges térkép Braille-írással jelölt különböző színei útvonalakat jelölnek, melyek végigvezetik a gyengénlátókat az intézmény helyiségein.

A nagyváradi színház magyar és román tagozata bérletes előadásokat hirdetett, de a szatmárnémeti és egy bukaresti teátrum művészei is felléptek. Folklórelőadás, kabaré és koncert színesítette a palettát. A Háromszék együttes is visszajáró vendég volt. Felvették a kapcsolatot egy kolozsvári céggel, s az 3D-s filmvetítéseket tartott. A helyi amatőr színjátszók, népi és modern táncosok is rendszeresen felléptek. A művelődési ház évente megszervezte a kulturális hetet, ezeken az alkalmakon hivatásosok és amatőrök szórakoztatták a nagyérdeműt egy héten át mindennap. Az emeleti galériában a festő‑ és fotóművészeti tárlatok szintén népes közönséget vonzottak. Az iskolák gólyabáljainak is otthont adtak a termek, műszaki felszerelést is a bálozók rendelkezésére bocsátva. A könyvtár épülete teljes felújítást igényel, ezért a téka ideiglenesen a művelődési házba költözött.

Sajnos megjelent az újabb zavaró tényező, az új típusú koronavírus-járvány, és ez 2020 márciusától teljesen megbénította a kulturális életet. A művelődési házban azonban nem állt le teljesen a tevékenység. A kényszerszünetet arra használták fel, hogy a kultúrházat felszereljék a még hiányzó kellékekkel, és készüljenek a közönség fogadására, amint a járványhelyzet megengedi. Tökéletesítették a tűzvédelmi füstelvezető rendszert, beszerelték a légkondicionálást, elvégezték a szükséges javításokat. A konferenciaterembe új bútorzatot vásároltak. Egész idő alatt az újranyitásra készültek.

Nos, tervek, fellépők és közönség van és lesz, csak a járvány nehogy áthúzza a számításokat.

Szőke Ferenc

(Megjelent a Várad 2021/3. számában)

 

 

Copyright © 2021 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu