Kulturális folyóirat és portál

2021. július 13 | Molnár Judit | Napló

Ferdítések – Széllel, széllel szemben

Gyakran előfordul, hogy beszélgetünk valakivel, s bár mindketten elmondtuk már, amit akartunk, a szó csak nem áll le. A másik nem is figyel, a beszélő pedig úgy érzi, falra hányt borsóhoz hasonlít a szövege. Vagyis lepereg és elgurul. A román nyelvben is létezik a hatás nélküli szóhalmaznak egy plasztikus megfogalmazása: vorbe-n vânt. A szélnek ugyan semmi köze a borsóhoz, de a két szófordulat lényege ugyanaz, ha fordítanánk őket, azzal akár példát is szolgáltatnánk – akaratunkon kívül.

Nincs is értelme azon keseregni, hogy a mi lepergő borsóink kevésbé érzékletesek, mintha a szélbe – vagy netán az üres falaknak? – beszélnénk, mivel nyelvünkben van egy olyan kifejezés, ami sokkal erősebb a fentinél: ha valakit ugyanis szélnek eresztünk, az végleges eltávolítást jelent a közelünkből, durvábban kirúgást. Mögöttes jelentése, hogy minekünk nincs szükségünk arra a személyre, tárgyra, érzelemre, fogalomra akkor sem, ha az illető, mondjuk, nem is széllelbélelt egyén, vagyis üres, megbízhatatlan, netán csaló, hanem rendes, csak számunkra nem rokonszenves. De óvakodjunk románul úgy jellemezni valakit, hogy căptușit cu vânt, mert esetleg végérvényesen kiír az ismerősei közül, mint olyat, akivel nem tud szót érteni. Igen, végérvényesen, vagyis fără doar și poate, azaz kertelés, habogás nélkül, közbeszúrt sorozatos „de mégis” vagy „lehet” kitérőkkel.

Nem árt ezt notórius ferdítgető ismerőseinknek is a szájukba rágni, ahogy bizonyos állatok, elsősorban talán madarak szokták etetni a csemetéiket, bár románul ez is egy kissé másképpen hangzik: mură-n gură, mondják, aminek kissé gúnyolódó éle van, hiszen a szederrel még egy csecsemő is könnyen megbirkózna. És a nagyon fontos dolgokat is csak magyarul kössük valakinek a lelkére, hisz románban nincs olyan, hogy leagă pe suflet, csak az, hogy pune pe suflet, ami számunkra annyit jelent, hogy mellre szív, más szóval megsértődik vagy szívére vesz valamit.

Ennyi sok óvás és figyelmeztetés után visszatérnék a gondolatsort elindító szélhez, és két olyan példával zárnám, melyeknek tökéletesen azonos a formájuk és a tartalmuk, hisz ahogy az eddigi ferdítgetéseinkből is láthattuk, a hasonlóságra is akadnak példák. Inkább a közéleti beszédben emlegetik azokat a jól helyezkedő egyéneket, akik mindig azt figyelik, honnan fúj a szél – de unde bate vântul –, és arra próbálnak helyezkedni, mások viszont önnön külső és belső nyugalmuk érdekében követik a jó tanácsot – románul is, magyarul is –, és nem próbálják meg a széllel szembe végezni kisdolgukat, mert attól csakis ők mocskolódnának be.

(Megjelent a Várad 2021/6. számában)

 

Copyright © 2021 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu