Kulturális folyóirat és portál

VAR febr 09_11_sonnenfeld cimlap 4

2022. március 31 | Tóth Hajnal | Kultúra

Felújítják a Sonnenfeld-palotát

Az Iskola Alapítvány tulajdonába került Sonnenfeld-palota felújításához minden engedély megvan, így a munkálatok február végén, március elején megkezdődhetnek.

Az elképzelések szerint a Szilágyi Dezső (ma Moscovei) utcai impozáns épületben magyar ház lesz, és több célra alkalmas közösségi térré válik. Az elgondolás az, hogy a tervezett átalakításokban érződjön a kortárs művészet hatása, ám az eredeti műemlék jelleg nem csorbulhat. A terveket a magyar kultúra ünnepi hetében mutatta be Nagy Zoltán, az Iskola Alapítvány elnöke, Kim Attila építész és Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Elsőként Szabó Ödön kifejtette: több intézetnek, több funkciónak kellett megtalálni a helyét oly módon, hogy senki se kerüljön működésképtelen helyzetbe. Elképzeléseik szerint az épületkomplexum lesz majd az egyik legfontosabb kulturális központ a váradi magyarság közösségi életében, ahol sok rendezvényt szervezhetnek majd, anélkül hogy mások valamiképpen megtilthatnák, akadályoztathatnák azt.

Nagy Zoltán elmondta: 2018 végén vették meg az ingatlant. Az épület megvásárlására és felújítására 2,47 milliárd forint támogatást kapott a magyar államtól az Iskola Alapítvány. Három év után sikerült megszerezni az építési engedélyt – nem kevés munkával. 2019-ben megtörtént a szecessziós épület és az utólag épített hátsó ipari épület teljes körű felmérése. Tárgyaltak arról, milyen funkciói legyenek a kultúrközpontnak, s miután kikristályosodott a tématerv, kiválasztották az építészt a tervek elkészítésére Kim Attila személyében, aki egyébiránt a Velencei Biennálé román pavilonjának nemzeti biztosa. 2019 októberében kezdődött meg az érdemi munka. Sok akadály gördült eléjük, főleg a tűzvédelmi szempontok miatt, hiszen a több mint százéves építmény e tekintetben korántsem felel meg a mai kor követelményeinek. A katasztrófavédelem nem adta meg az engedélyt mondván, a központnak csupán egy be‑ és kijárata van, alternatív menekülési útvonalakat kell létrehozni a szomszéd telkeken keresztül. Ám a szomszédok, például a Micula fivérek, nem voltak hajlandók ebbe beleegyezni. Ekkor derült ki az is, hogy a telekhatárokkal szintén gondok vannak egy kataszteri hiba miatt. Megint tárgyaltak a szomszédokkal, sikerült rögzíteni a telekhatár-kiigazítást.

Nagy Zoltán elmesélte, sikerült műemlékké nyilváníttatni az épületet, ebben jelentős segítséget kaptak Emődi Tamás nagyváradi építésztől. 2020 végén a művelődési minisztérium véglegesen védetté nyilvánította a Sonnenfeld-palotát. Ugyanekkor kérték a városrendezési engedélyt. 2021 tavaszán a városi főépítészi hivatal részletes területrendezési tervet (PUD) kért, az év szeptemberében a Nagyváradi Helyi Tanács elfogadta az urbanisztikai tervet. Ekkorra a katasztrófavédelem is elfogadta az építészek tűzvédelmi javaslatát, köztes megoldás született. Végül az Iskola Alapítvány kérte, a városi önkormányzat pedig idén január 12‑én kibocsátotta az építési engedélyt. S merthogy minden engedélynek birtokában vannak, február végén, március elején elkezdődhet a felújítás.

Kim Attila ismertette a munkálatok részletes tervét. A második és harmadik emeleti egykori bérlakások megszüntetésével érdekes és korszerű belterekre tesznek szert anélkül, hogy rontanának a műemlék jellegen. Az épület homlokzatát visszaállítják eredeti állapotába, vagyis az első emeleten, a kapu fölött elbontják a két erkélyt összekötő részt, és az eredeti homlokzatdíszítést is visszahozzák. A földszinti nyílászárók lekerülnek a járdaszintig, ennek eredményeként a jelenlegi kapu mellett még legalább három bejárata lesz a főépületnek. A földszinten a jelenleginél egységesebb tereket alakítanak ki azáltal, hogy megszüntetik a keresztfalakat, így az utcai bejárattól a hátsó udvarig átláthatóbbá válik a tér. A bejárati folyosótól jobbra lesz majd vendéglő, balra kávézó, emellett helyet kap a Bunyitay Vince Könyvtár is. Mindkettőnek külön bejárata lesz az utcáról, ám odabenn átjárás lesz a bibliotéka és a kávézó között, akár olvasgathatnak, könyveket is böngészhetnek a kávéház vendégei. Az első emeleten, ahol valamikor a Tempo Klub, majd a Moszkva Kávézó működött, alakítják ki a művelődési központot. A nagyteremből két különálló, ám egybenyitható előadóterem lesz. A második emeleten, a valamikori lakások helyén képzőművészeti galériát alakítanak ki három kiállítótérrel, valamint lesznek raktárak, irodák stb. A harmadik emeleten bérbe adható helyiségeket alakítanak ki.

A belső udvarról nyílik majd az új koncert‑ és rendezvényterem, valamint az új színházi stúdióterem, ez utóbbi amfiteátrumszerűen kialakítva. Az előteret teljesen újjáépítik. A koncertterem homlokzatát megduplázzák elhúzható, hangszigetelt fallal. A hátsó épületben lesz a többi között próbaterem, öltöző, kávézó a nézőknek, vendéglakás, miegyéb.

Visszatérve a tűzvédelemre: összesen legtöbb 447 személy lehet egyszerre az épületben. Ugyancsak biztonsági okokból a hátsó épületrészben csak este 7-től tarthatók rendezvények, amikor már a főépület irodáiban nincs tevékenység. Nincs ugyan két vészkijárat, ám mivel a vendéglő és kávézó egyenest az utcára nyílik, a tűzoltóság elfogadta, hogy ezek legyenek a vészkijáratok baj esetén.

Az épület és a Sonnenfeld família történetéről Emőd Tamás mesélt. Az emblematikus palotát Spiegel Frigyes tervezte, aki úgymond az építésztársadalom szürke eminenciása volt. Az izgalmas hátsó traktust, az ipari épületet valószínűleg Incze Lajos tervezte. A Sonnenfeld családnak rendkívül jelentős a szerepe a nyomdaipar fejlődésében, szépirodalmi művek kiadásában. Sonnenfeld Simon volt az első a dinasztiában. Fia, Adolf fejlesztette föl lényegesen a nyomdát. A két világháború között, a ’30‑as években is egyre fejlődött Sonnenfeldék nyomdavállalata, 150 alkalmazottal dolgoztak. Aztán a zsidótörvények ellehetetlenítették a családot. Gettóba vitték, deportálták őket. Sonnenfeld Gusztáv tért csak haza. Megpróbálta föleleveníteni a nyomdászatot, ám ’48-ban, az államosításkor kisemmizték a családot a kommunisták.

Kérdésünkre, hogy mikorra várható a felújítás elkészülte, Nagy Zoltán azt válaszolta: konkrét határidő nincs. A százéves épület felújítása során, a bontások folyamán várhatók még meglepetések. Másfelől az Iskola Alapítvány 2018-ban tette le javaslatát a magyar kormány asztalára. Ám az utóbbi időben az egekbe szállt az építőanyagok ára, legutóbb pedig az energiaárak szökkentek föl drasztikusan. Ezért a rendelkezésükre álló összeg nem lesz elég a befejezéshez. Viszont az ingatlanvásárlás megtörtént, elkezdődhet a munka, aztán a többi menet közben kialakul. Kellő időben bejelentik majd, mikor adják át az épület.

Nyitókép: A főépület a látványterv szerint. Rajz: Kim Attila

Galériabeli fotók: Nagy Zoltán, Szabó Ödön és Kim Attila a tervbemutatón a Moszkva Kávézó jelenlegi székhelyén, a pinceteremben; A hátsó épület egy része; A Sonnenfeld-palota felújítás előtt; A hátsó épületrész. Kim Attila terve; Madártávlatból. Kim Attila tervrajza

(Megjelent a Várad 2022./2. számában)

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu