Kulturális folyóirat és portál

b_szilist

2024. március 13 | Hírek

Elhunyt Szilágyi István Kossuth-díjas erdélyi író

Életének 86. évében ma elhunyt Kolozsváron Szilágyi István Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar író, szerkesztő; a Nemzet Művésze.

1938-ban született Kolozsváron, 1956-ban érettségizett Szatmárnémetiben, majd kitanulta a mozdonyszerelő géplakatos szakmát. 1958-tól a kolozsvári egyetem jogi karán tanult, diplomaszerzés után eleinte szerkesztőként, majd 1968 és 1989 között szerkesztőként tevékenykedett az Utunk című irodalmi hetilapnál, 1990-től pedig annak utódja, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztőjeként folytatta.

Szilágyi István Emellett novellákat, elbeszéléseket és regényeket írt, ezek közül is az 1957-ben megjelent Kő hull apadó kútba című regénye hozta meg számára az alkotói sikert és elismerést. Ezenkívül még számos nagyszerű alkotással örvendeztette meg olvasóit, olyanokkal, mint az Üllő, dobszó, harang, az Agancsbozót és a Hollóidő című regények, utolsó könyve, a Messze túl a láthatáron 2020-ban jelent meg.

 

Copyright © 2024 Várad Kulturális Folyóirat

made by balu